Hirdetés

A Microsoft kukázta a Windows 10 egyik ötletes újítását



|

Gyakorlatilag halott az úgynevezett Sets funkció, vagyis az ablakkezelés terén nem jön a nagy áttörés a Windows 10-be.

Hirdetés

A Microsoft még 2017-ben árulta el, hogy egy úgynevezett Sets funkcióval szeretne újítani a Windows 10-en belül. Alapvetően a kezelőfelület ablakkezelése javult volna, nagyjából olyan megoldással, amit manapság a böngészőkben használunk. 

Hirdetés

Vagyis egy ablakban több ablakot lehetne egyesíteni, azokat pedig fülekként lapozgatni felül, ugyanazon ablakon belül. Így egy ablakon belül lehetne csoportosítani a munkára, egy másikon belül a szórakozásra használt programokat. 

Az ötlet jó volt, sokan várták, és igazából az Insider előzetes buildekbe is eljutott a Sets funkció. Most viszont kiderült, hogy időközben meggondolta magát a Microsoft, a Sets pedig halott. 

A Microsoft egyik senior termékmanagere, Rich Turner árulta el a Twitteren, hogy elfelejthetjük ezt az újítást. A PowerShell ugyanakkor a jövőben képes lesz majd lapokat kezelni. A ZDNet Microsofton belüli forrásai szintén megerősítették mindezeket. 

A Microsoft állítólag azért döntött a Sets kukába vágása mellett, mert a tesztelők körében mégsem volt elég népszerű, így pedig nem érte volna meg a ráfordítandó munkát. 

Aki alternatívát keres, annak továbbra is a fizetős Stardock Groupy ajánlott. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.