Hirdetés

A Qualcomm az Apple mérnökeinek segítségével akarja felülmúlni az M2-t



|

Az Apple saját chipjénél jobbat szeretne készíteni a Qualcomm, és ehhez a cég volt mérnökeit is magához csábította.

Hirdetés

Néhány évig még bőven kielégítő lesz az M1 teljesítménye (pláne a fejlettebb változatoké), de a napokban tartott WWDC során az Apple bejelentette utódját, az M2-t, ami a vadonatúj, átdolgozott MacBook Airben és a 13"-os, csak belül felfrissített MacBook Próban lesz először megtalálható júliustól. Tesztek még nincsenek, de már az M1 is szépen teljesített, valószínűleg hozza azt a teljesítménynövekedést, amit a gyártó ígér.

Természetesen a konkurencia sem hagyja ezt szó nélkül, komoly vetélytársat látnak az Apple-ben.

Hirdetés

Cristiano Amon, a Qualcomm ügyvezetője a CNET-nek azt mondta, hogy vállalata az Apple-t a számítógépek piacán is simán le fogja nyomni, elsővé válik majd a CPU-teljesítmény tekintetében, és ebben a nemrég felvásárolt Nuvia segít majd neki.

A Nuviát a cupertinói cég három volt mérnöke alapította 2019-ben, akik feltehetően jól tudják, hogyan lehetett olyan kimagaslóan jó az M1, amilyen, és még ha üzleti titkokat nem is oszthatnak meg, akkor is sokat segíthetnek a Qualcommnak. 

A két cég között egyébként van üzleti kapcsolat, az A-szériás processzorokat használó Apple eszközökbe a Qualcomm gyártja a modemeket, de ha ebből is sajátot készítenek az almások, a rivalizálás még jobban felerősödhet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.