Hirdetés

Ebben az ütemben jönnek az új AMD Ryzen processzorok



|

Az AMD megerősítette, amit igazából már tudtunk, azaz 2020 végén érkeznek a Zen 3-alapú Milan processzorok.

Hirdetés

Mostanában mindenkit az érdekel, hogy mit hoz a jövő: a befektetők tudni akarják, hogy mi lesz a pénzükkel, a fogyasztók pedig azt, hogy jól költik-e el a pénzüket, vagy jobban teszik, ha még várnak. Éppen ezért érdekes, hogy az AMD a Financial Analyst Day alkalmából közzétette a processzorokkal kapcsolatos ütemterveit. Egyúttal azt is leszögezte a cég, hogy az üzleti szektorban megjelenő termékek jobban rávilágítanak majd arra, hogy mit hoz a jövő. Ez az ágazat ugyanis hosszabb termékciklusra van berendezkedve, illetve pénzügyileg is jövedelmezőbb. 

Hirdetés

Az AMD megerősítette, hogy a Zen 3-alapú Milan processzorok az év vége felé érkeznek. A Zen 4-alapú Genoa chipek 2022-ben jönnek, ezek adják az El Capitan szuperszámítógép alapját is. A Zen 3 egyébként továbbfejlesztett 7 nm-es technológiával készül, míg a Genoa már 5 nm-es platform lesz. 

Fogyasztói oldalon kevesebb érdekességgel szolgált az AMD, de azt tudjuk, hogy az asztali Zen 3 platform neve Vermeer lesz. Erre 2021-ben számíthatunk, ekkor jönnek az új asztali, HEDT és mobilos chipek is, de több lépcsőben, így a Zen 3 igazából már az idei év végén elstartol az AMD szerint. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.