Hirdetés

Másfél éven belül jöhet az első ARM alapú MacBook



|

Az elemző, aki minden Apple terméket tűpontosan előre megjósol, meglepő jövőképet festett az almás laptopok jövőjéről.

Hirdetés

Ming-Chi Kuo az az elemző, aki nem csak valamilyen homályos ötlettől vezérelve jósolgatja a tech-világ következő nagy megjelenéseit, hanem mindenféle piaci trendet számba véve tesz kijelentéseket, felhasználva az összes kiszivárgott információt, statisztikát és befektetői előrejelzést. Bár ő sem tévedhetetlen, de az általa előrejelzett termékek és újdonságok az esetek legnagyobb többségében valóban érkeznek, méghozzá úgy és akkor, ahogy és amikorra Kuo mondta. Lényeg a lényeg, érdemes odafigyelni arra, amit előre jelez, ez pedig most az, hogy az Apple 12-18 hónapon belül kihozhatja az első olyan Mac gépeit, amelyeket saját fejlesztésű processzor hajt, nem pedig valamilyen Intel chip.

Hirdetés

Pletykaszinten már korábban is lehetett hallani arról, hogy az Apple függetlenedne az Inteltől, ezért egy ARM architektúrára épülő saját processzorcsalád fejlesztésébe fogott a Mac termékvonal számára. Kuo szerint most azért lehet biztosabb, mikor lesz ennek kézzel fogható eredménye, mert az Apple a koronavírus kitörése után még komolyabban ráállt arra, hogy lehetőleg minden fontos tervezési funkciót házon belül tartson az esetleges szállítási problémák minimalizálására. Állítólag az a terv, hogy 2021-ben már 5 nanométeres gyártástechnológiára épülő, ARM alapú saját chipekre épüljön az aktuális Mac generáció (valamint persze az iPhone és az iPad).

A döntésben az is közrejátszhat, hogy a cég szeretné a Macekkel kapcsolatban is azt a flexibilitást és szorosan összefüggő hardver-szoftver egységet, mint amit az iPhone-ok és iPadek esetében már meg tudott teremteni. itt ugyanis saját kézben van mindkét oldal fejlesztése, a szoftvernek és a hardver saját fejlesztésű elemeinek nem kell egy más által készített processzor sajátosságaitól függenie.

Steve Troughton-Smith fejlesztő szintén osztja Kuo véleményét, és úgy fogalmazott: az idei lehet az utolsó WWDC, mielőtt az ARM-alapú Macek megérkeznek, tehát szerinte a 2021 tavaszán esedékes Apple fejlesztői konferencián már ezeket a gépeket mutatják majd be.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.