Hirdetés

Az Apple leváltja a MacBookok billentyűzetét



|

Mivel 2015 óta nem sikerült tökéletesre faragni a pillangós megoldást, már idén egy új technológiával szerelt MacBook Air érkezhet.

Hirdetés

Persze mindezt nem maga az Apple jelentette be, ők egyébként is egy olyan társulat, akik ritkán ismernek be dolgokat hibaként. A hír a Ming-Chi Kuo nevű elemzőtől származik, viszont érdemes rá odafigyelni, mert valóban bennfentes informátorai vannak és amit eddig előrejelzett, az 99 százalékban be is jött. Az pedig egyébként is egyértelmű volt, hogy a mechanikájáról butterfly keyboardnak nevezett megoldás nem túl népszerű, valamint a foltozgatások ellenére továbbra sem hibamentes, szóval a cseréje amúgy is érett.

Hirdetés

Az Apple 2015-ben mutatta be az első olyan MacBookokat, amin a butterfly billentyűzetek működtek, viszont elég gyorsan meg is érkezett az első kritikai hullám. Eleve panaszkodtak a felhasználók a rövidebb billentyűút miatt, de hamarosan kiderült, hogy ez a típus kiemelten érzékeny mindenféle szennyeződésre. Ha akár egy minimális por vagy egyéb részecske is behatolt a billentyűk alá (és lássuk be, ha nem klinikai sterilitású környezetben használunk egy laptopot, akkor ez megesik), máris hibák jelentkezhettek, egyes billentyűk lenyomását összevissza érzékelte a gép, vagy akár teljesen működésképtelenné váltak.

Ugyan a vállalat minden egyes MacBook kiadásakor reszelgette a butterfly technológiát, a probléma csak nem akart elmúlni, és a maga módján az Apple is elismerte a dolgot. Akkori közleményük során "a felhasználók kis része" tapasztalhatott hibát, majd a harmadik generációs pillangós billentyűzettel rendelkező laptopok megjelenése után a korábbi generációkra egy speciális javítási programot is elindítottak.

Kuo szerint viszont eddig tartott az, amíg az Apple próbálta menteni a menthetőt, az idén bemutatandó MacBook Air már egy teljesen más technológiára épülő billentyűzetet villant majd, és ez lesz a 2020-ra tervezett MacBook Prón is. Ebben egy "olló-kapcsolós" megoldás dolgozik majd, és az egyes billentyűket üvegszállal erősítik meg. Az elemző úgy tudja, a billentyűút is hosszabb lesz, ráadásul a sok változtatás után a butterfly kialakítás már extrém drága is volt, ezért az új módszer az árból is visszanyes majd. (Visszanyes? Lehet, hogy ezt jelenti az olló? Bocs... - a szerk.) Komolyra fordítva a szót, a scissor-switch technológia sematikusan így néz ki:

Ez a megoldás egy olyan billentyűzet-felfüggesztést takar, amikor a billentyű még mindig egy gumi (vagy gumiszerű) alapon áll, de a lenyomás utáni helyreugratását egy kereszt alakban átlapolt műanyag alkatrész végzi. Mindenesetre érdekes Kuo magyarázata, ez ugyanis ellentmond a scissor-switch technológia két alapvető jellemzőjével, miszerint ez valamivel drágább a hagyományos módszereknél, és a műanyag keresztek miatt nehezebben tisztítható.

Mindenesetre a butterfly keyboard kivezetése sem azonnal történik, az idén szeptemberre várt, 16 hüvelykes MacBook Pro állítólag még ezt kapja, és az állítólag szintén ősszel érkező 13 hüvelykes társa is marad a pillangóknál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.