Hirdetés

A jövő MacBook Pro-in már meg se kell érinteni az érintősávot



|

Frissíteni szeretnék a billentyűzet fölötti érintősávot, amely a levegőben hadonászást is megérti majd. De még biztosan nem mostanában.

Hirdetés

Kissé felemás fogadtatással indult annak idején az Apple újítása, amellyel egyes MacBook modelleken a számgombok sora fölötti billentyűsort (jellemzően az F1-től kezdődő, ezer éve megszokott kiosztást) egy dinamikusan változtatható tartalommal ellátott érintőkijelzős csíkra cserélte. A TouchBar így nem csak a szokásos gombokat jelenítheti meg, de az épp használt alkalmazásoknak megfelelő speciális utasításokat is indíthatunk innen, vagy akár teleszórhatjuk emojival, hogy egyetlen tappantással beszúrhassuk őket a beszélgetéseinkbe.

Hirdetés

Most úgy tűnik, a gyártó azt tervezi, hogy felturbózza a TouchBar működését, legalábbis erről tanúskodik egy részletes dokumentum, amelyet az amerikai szabadalmi és kereskedelmi hivatalnál szúrtak ki nemrég. Ez alapján még az is esélyes, hogy a TouchBar nevet is megváltoztatják, ugyanis a jövőben ezt már meg sem kell feltétlenül érinteni (bár továbbra is lehet persze).

A szabadalmi bejegyzésben annyi szerepel, hogy a jelenlegi TouchBar érintőpaneljébe olyan érzékelőket is építenek, amelyek a közeli mozgásokat is érzékelni tudják, emellett pedig a működés más szenzorokból érkező adatokkal is fifnomítható. Ez alapján pedig olyasmit lehet elképzelni, hogy mondjuk a médialejátszó működése közben az ujjunkkal a billentyűzet fölött az egyik vagy másik irányba integetünk, tekerhetünk vagy ugorhatunk a dalokon belül vagy azok között, szüneteltethetjük a videólejátszást és így tovább.

Az viszont még nem igazán esélyes, hogy ezt idén megláthatjuk, hiszen csaupán egy szabadalmi kérelemről van szó, az ilyesmik és a sorozatgyártott termékek között akár sok év is eltelhet, ráadásul azt se tudni, pontosan rendelkezésre áll-e már az ehhez szükséges teljes technológiai háttér - a kérelmekben a koncepció elvét szokás levédetni. Szóval egyelőre annyi biztos, hogy az Apple kísérletezik a TouchBar kiterjesztésével, aztán majd meglátjuk, mikor lesz belőle valami. Ha egyáltalán.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.