Hirdetés

Az Android O-ban többé nem kell bénázni a szövegkijelöléssel



|

A Google gépi tanulással turbózta fel a szövegkijelölést, többek között a címeknél és a telefonszámoknál is okosabb lesz az Android.

Hirdetés

Augusztus végén jön az Android O végleges kiadása, a béta pedig már most letölthető. A Google sok újdonsággal frissítette a rendszert. Miközben a rendszer kétszer gyorsabban tölt majd be, illetve a Play Áruházból származó appok extra biztonsági ellenőrzésen is átesnek, addig az egyik legjobb mégis a következő. 

Hirdetés

Az Android O-ban sokkal könnyebb szöveget kijelölni. Az érintőképernyőn ez ugyanis nehéz feladat, és még az Android Nougatban is kellemetlen dolog megtalálni egy-egy mondat, szó vagy szövegrész elejét és végét. 

A Google gépi tanulással turbózta fel a szövegkijelölést és a másolás/beillesztés funkciókat. 

Ha például egy cím részére nyomunk rá duplán, akkor az Android O felismeri azt, és kijelöli nekünk az egészet, az elejétől a végéig. Azután a felugró menüben külön gomb lesz a Google Térképhez is, a megszokott elemek mellett. 

Egy telefonszámnál hasonló trükköt tud az Android O, tehát a teljes rész kijelölése után ott egyből kezdeményezhetjük a hívást. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.