Hirdetés

Az év végére a processzorpiac 30 százaléka az AMD kezében lesz



|

Egyes jelentések szerint az AMD már az idei év végére eléri a 30 százalékos részesedést a processzorpiacon.

Hirdetés

A Digitimes legutóbbi jelentése szerint az AMD gőzerővel halad előre, és az asztali processzorok piacán már az idei utolsó negyedév végére 30 százalékos piaci részesedést ér majd el. 

Hirdetés

A névtelen iparági források szerint az AMD drámai módon változtatott a stratégiáján, és miután már nem igazán kötődik a GlobalFoundries működéséhez, immáron a TSMC gyártja a cég GPU-it, PC-s és szerverbe való processzorait, 7 nm-es technológiával. 

Ez a változás ismét az egekbe lőtte fel az AMD részvényárfolyamát, ami 2018 közepe óta amúgy is emelkedik. A befektetők számára örömhír, hogy készlethiányra még csak gondolni sem kell. 

Az Intel eközben nem, hogy a 10 nm-es technológiára nem tud áttérni, de már a 14 nm-es eljárással is komoly gondban van. Mindez tovább kedvez az AMD-nek. 

A jelentés alapján az alaplapgyártók (ASUS, Gigabyte, MSI, például) mind fokozták az AMD-s alaplapok termelését, ennek hála az AMD piaci részesedése már a harmadik negyedévben átlépte a 20 százalékot. Az elemzők szerint nagyon valószínű, hogy hamarosan a 30 százalékot is átlépi. Az AMD EPYC ráadásul nemrég a Ciscót és a HPE-t is megnyerte. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.