Hirdetés

Az Intel már a megjelenés előtt tudta, hogy sérülékenyek a Coffee Lake CPU-k



|

Az Intel tavaly június óta tud a problémákról, eközben az ügyvezetője 24 millió dollárnyi részvényén is túladott.

Hirdetés

A legutóbbi botrány valószínűleg sokáig beszédtéma lesz még, de legalább a javítások döntő többsége már elérhető. A további sztorik azonban folyamatosan szivárognak és kerülnek elő a fiókokból. 

Hirdetés

Több jelentés is rávilágított például arra, hogy mire az Intel piacra dobta szeptember 25-én (október 5-i elérhetőséggel) a nyolcadik-generációs Coffee Lake processzorait, addigra rég tudott a hardveres sérülékenységekről, amelyekre a Google már tavaly júniusban figyelmeztette. A hardvergyártókkal szigorú titoktartás alatt már akkor megosztotta az adatokat a Google Project Zero csapata, vagyis jóval a Coffee Lake érkezése előtt. 

Az Intel mérnökeinek bőven lett volna idejük megérteni a problémákat, főleg, hogy a Coffee Lake alapvetően ugyanaz a mikroarchitektúra, mint a Kaby Lake és a Skylake. A biztonsági szakértők szerint emiatt az Intel csoportos keresetben is felelősségre vonható lesz. A rendszerszintű kerneljavítások mellett ráadásul mikrokódbeli frissítésekre is szükség lehet a Skylake és a későbbi architektúráknál. 

Ha mindez nem lenne elég, akkor további botrányra adott okot, hogy miközben az Intel rég tud mindenről, az ügyvezetője, Brian Krzanich november 24-én (októberi tervezéssel) 24 millió dollárnyi céges részvényén adott túl. Ami azt illeti, az összes részvényét eladta, amit csak lehetett - mindössze annyit tartott meg, amennyit a pozíciója előír minimumként (a meglévő részvényeinek 80 százalékát eladta). Mindezt úgy, hogy ő és a cége már tudta, hogy küszöbön a botrány - a befektetők és a hatóságok viszont semmit nem gyanítottak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.