Hirdetés

Az NVIDIA Ampere és az AMD Big Navi GPU-k is szeptemberben érkezhetnek



|

Egyelőre még semmi sem biztos, de a pletykák alapján szeptember lesz az új AMD és NVIDIA videokártyák hónapja - ősszel tehát nagy összecsapás várható, meg az igazság pillanata, amikor kiderül, mit takarnak az ígéretek.

Hirdetés

Bár az NVIDIA nemrég bemutatta az Ampere architektúrájára épülő első vezérlőt, fogyasztói piacra szánt videokártyákról akkor még nem volt szó. A Digitimes azonban megtudta, hogy az NVIDIA és az AMD egyaránt arra készülnek, hogy most szeptemberben dobják piacra az új grafikus nagyágyúikat. Konkrét forrást nem említ a jelentés, ugyanakkor a TrendForce elemzői is azt mondják, hogy mindkét óriás új GPU-kkal árasztja el a piacot a harmadik negyedév során. 

Hirdetés

Az NVIDIA legutóbb a Super szériás, de még Turing architektúrás megoldásokkal frissített, míg az AMD júliusban ünnepli a Radeon RX 5700 és RX 5700 XT első születésnapját, és még mindig gyengébb a legerősebb kártyájuk, mint egy GeForce RTX 2070 Super. A Big Navi viszont állítólag már elég erős lesz a 4K@60fps melletti játékhoz is. 

Az AMD egyébként már megígérte a világjárvány kezdete táján, hogy idén jön a Big Navi, bár ez azóta változhatott. Mivel azonban nagy a verseny a két óriás között, ezért a szakértők arra számítanak, hogy mindkettő próbálja majd tartani a szeptemberi startot. A kártyákat pedig természetesen az egymáshoz közeli start miatt óhatatlanul keményen egymáshoz fogják méricskélni, éls a közvélemény meggyőzése nagyban befolyásolja majd, hogyan alakul a közeljövőben a két nagy rivális csatározása - nemrég mi is elemezhettük az NVIDIA-AMD párharc kilátásait, tessék szépen átböngészni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.