Hirdetés

Bemutatkozott az iPhone 15 család, nem csak az USB-C-nek örülhetünk



|

Sokat fejlődik az iPhone 15 is, nem csak az iPhone 15 Pro esetében látható jelentős előrelépés.

Hirdetés

Tavaly leginkább azon kesereghettünk, hogy a forradalmi újítások hiányának ellenére az iPhone 14 család tagjai iszonyatosan sokat drágultak, köszönhetően a gazdasági helyzetnek és a forint állapotának. Természetesen kiemelkedően jó készülékek voltak, de már az alap modelleket is extra nehéz lett kigazdálkodni egy átlagos fizetésből, a Prókról nem is beszélve.

Idén már az iPhone 15-ök esetében is látványos az előrelépés, úgyhogy aki eddig várt, annak most érdemes váltania - bár az árak láttán most sem lesz boldog. Ugyan 120 Hz-es kijelző még mindig nincs, aki erről le tud mondani, sok extrát kap.

Hirdetés

iPhone 15 és iPhone 15 Plus

Az alapmodelleknél lényegében szintre hozás történik. Megkapják a Dynamic Islandet, ami a tavalyi Pro modellekben debütált: leválik a kamerasziget a képernyő széléről, és egy rakás új funkció teszi kényelmesebbé a telefon használatát - ezt nagyon szerettük az iPhone 14 Próknál. OLED-alapú Super Retina XDR kijelzőre számíthatunk Dolby Vision támogatással, 1600 nites csúcs HDR fényerővel és 2000 nit maximális fényerővel. A képernyőt megint megerősítették, hogy ne törjön be az első lezuhanásnál, ahogy az üveg hátlapot is. Az iPhone 15 6,1"-es, az iPhone 15 pedig 6,7"-es lesz.

Lekerekítették azt a részt, ahol a keret és a hátlap találkozik, a peremet pedig textúrázott matt felületre váltották, így remélhetőleg nehezebben csúszik majd ki a kezünkből. 75%-ban újrahasznosított alumíniumot, valamint 100%-ban újrahasznosított rezet és kobaltot használnak az alkatrészekhez.

A kamera marad kétlencsés, viszont a fő kamera 48 MP-es lesz 26 mm-es fókusztávval, f/1.6-os rekeszértékkel és OIS-szel. 24 MP-es képet lőhetünk vele, ami viszont sokkal részletesebb lesz, mintha a korábbi készülékek kameráival készítettük volna, és nem foglal indokolatlanul sok helyet. Ezt 12 MP-es ultraszéles lencse egészíti ki, és a rendszer így 0,5x-ös, 1x-es és 2x-es zoomra képes. A portrék színesebbek lesznek, rossz fényviszonyok mellett is élesek és élénkek, illetve az algoritmus felismeri, ha portrét készítünk akár emberekről, akár állatokról, nem kell majd átkapcsolnunk erre a módra. Állítható lesz a fókusz és a mélységélesség akár a fotó elkészülte után is. 

Nyilván fejlődik a chip is, de a tavalyi Próból veszik át: az A16 Bionic 2 nagy teljesítményű és 4 energiatakarékos processzort foglal magába, így egy teljes napon át bírja a készülék. Ahogy arra számíthattunk, megtörtént az USB-C-re váltás, minek köszönhetően iPhone-ról tölthetjük majd az AirPodsunkat és az Apple Watchunkat, illetve egy kábellel bármely Apple-készülékünket, de a cég igyekezett a vezeték nélküli funkciókat is kihangsúlyozni. Ultra Wideband chipet kapunk nagy hatótávú és pontosságú csatlakozással, így barátainkat is könnyen megtalálhatjuk a tömegben, továbbá jobb minőségű lesz a hívások hangja gépi tanulásnak köszönhetően, mely a mi hangunkat felhangosítja, a környezet zajait pedig lehalkítja. Elérhető lesz a műholdas csatlakozás, helyzetünket így is elküldhetjük azokban az országokban, ahol a szolgáltatás működik - Magyarország sajnos nem ilyen. Az Egyesült Államokban hívhatunk segítséget akkor is, ha lerobbantunk, valaki reagálni fog és remélhetőleg megment minket a kellemetlen helyzetből. A műholdas szolgáltatások két évig lesznek ingyenesek.

Fontos újítás még, hogy a bőrtokok eltűnnek a kínálatból, finomszövésű tokok váltják őket.

Az iPhone 15-ök esetében választhatunk rózsaszín, sárga, zöld, kék és fekete szín között. Szeptember 22-étől lesznek kaphatók 399 990 Ft-os és 449 990 Ft-os induló árral, 128, 256 és 512 GB-os tárhellyel. 

iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max

A Pro modellek esetében nagy változás, hogy tokjuk titánból készül, sokkal strapabíróbb és könnyebb az eszköz ezáltal, lekerekítik a széleit és csiszoltra cserélik a keret bevonatát, és minden korábbinál vékonyabb lett a keret. A képernyőméret a szokásos, 6.1"-es a kisebb, 6.7"-es a nagyobb modell.

Eltűnik az eszközről a némítókapcsoló, helyét az akciógomb veszi át. Ha hosszan nyomjuk, ugyanúgy némíthatunk vele, mint eddig a kapcsolóval, de beállíthatjuk a hangrögzítés indítását, a kamera megnyitását, a lámpa bekapcsolását, shortcutokat, kisegítő funkciókat.

Belül az A17 Pro processzor dolgozik, ami az első 3 nanométeres chip az iparban. Az új CPU állítólag 10 százalékkal jobb elődjénél, a Neural Engine dupla olyan hatékonyan dolgozik, a GPU pedig 20 százalékkal lett erősebb, támogatja a hardveres ray tracinget a szebb játékokért és AR-appokért - és annyira erős lesz, hogy elfut rajta a Resident Evil Village, a Resident Evil 4, a Death Stranding és az Assassin's Creed Mirage. Ezek mind olyan játékok, amiket modern játékkonzolokra és PC-re terveztek - bámulatos, hogy egy kézben tartható eszköz is viszi majd őket, de még mielőtt nagyon beleélnénk magunkat, jó lesz látni, milyen minőséget kapunk.

Az USB-C-nek köszönhetően USB 3-as sebességgel számolhatunk, gyorsabb adatátvitellel és akár 4K melletti 60 fps-es HDR videólejátszással. Tölthetjük erről is Apple Watch vagy AirPods készülékeinket. Ami a csatlakozást illeti, a második generációs Ultra Wideband chipnek köszönhetően két iPhone sokkal távolabbról fog tudni kapcsolatba lépni egymással, és a felhasználók könnyen megtalálhatják barátaikat a tömegben. Támogatott a Wi-Fi 6E is.

A kamerarendszer hogy, hogy nem, fejlődik, a 48 MP-es főkamerával 24 MP-es felbontású képeket készíthetünk, állítható lesz a fókusztávolság (24 mm, 28 mm vagy 35 mm), elmenthetjük a fotókat 48 MP-es ProRAW mellett 48MP-es HEIF formátumban is, de a profik hasznát vehetik a 3x-os telefotó lencsének, vagy a Pro Max esetében az 5x-ös optikai zoomnak 120 mm-es fókusztávval. A rendszert szoftveres funkciók teszik még hatékonyabbá, fejlettebb lesz az éjszakai fotózás, a portrémód, élénkebbek a színek.

Fekete, fehér, kék és "természetes" titán színek között válogathatunk. Az iPhone 15 Pro indulóára az Egyesült Államokban változatlanul 999 dollár lesz, az iPhone 15 Pro Maxé pedig 1199 dollár. Előbbi esetében 128 GB és 1 TB között válogathatunk tárhelyből, utóbbinál 256 GB lesz a legkisebb opció. Szeptember 22-étől szerezhetjük majd be, 449 990 Ft-os és 599 990 Ft-os induló árral.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.