Hirdetés

Tényleg megérkeztek az Intel és az AMD közös processzorai



|

Sokan egész idáig nem hitték el a november óta szivárgó információkat, pedig tényleg igaz minden: a két rivális óriás valóban összefogott.

Hirdetés

Intel Core processzorok AMD Radeon grafikával egybeépítve? Igen, ilyen mostantól tényleg létezik. Tavaly novemberben a két rivális gyártó már bejelentette, hogy közösen is dolgoznak valamin, ennek az eredményét villantották meg a CES 2018 első napján.

Hirdetés

Az új processzorok Core i5 és i7 alapokra építkeznek, de AMD Radeon RX Vega M GPU-t tartalmaznak, valamint 4 GB HMB2 VRAM-ot. Az Intel kommentárja szerint ezzel az összeállítással a laptopok nyerhetnek a legtöbbet, hiszen jóval erősebb grafikai teljesítményt kapnak úgy, hogy közben jelentős méretű helyet spórolnak a gépházban, és az akkumulátor üzemideje is növekedni tud.

Az új chipek az Intel nyolcadik processzorgenerációjának H sorozata alatt jelennek meg, így a laptopokba szánt legerősebb modelleknek számítanak jelenleg. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy mostantól a komoly gamer és erőgép-laptopokban esélyesen sok ilyen processzorral találkozunk majd.

A sajtótájékoztatón elég komoly számokkal dobálóztak, az elhangzottak szerint egy 3 éves, Core i7-tel és Nvidia GTX 950M-mel felszerelt laptophoz képest akár kétszer, vagy háromszor gyorsabban futtathatók játékok az új processzorokra épülő rendszereken. Laptopgyártók egyelőre még nem jelentettek be új modelleket a friss hibrid processzorokkal, de esélyes, hogy még az idei CES hátralévő napjaiban kapunk előzeteseket jó pár helyről. Addig pedig az Intel-AMD kombó egy saját referencia-minigéppel mutogatja a friss bejelentés előnyeit, a gép neve Hades Canyon, és elég brutálisan néz ki (viszont kiskereskedelmi forgalomba sajnos nem kerül, csak demó célokat szolgál, pedig megnyünyörgetnénk szívesen a tesztpadon).

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.