Hirdetés

Chiphiány ide, GPU-készlethiány oda, óriási bevételt termelt tavaly az Nvidia és az AMD



|

A 2020-as bevételi adatokat elnézve kifejezetten jó évet zárt a két vállalat.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy világszerte elég komoly hiány van chipekből, illetve az új videokártyákból sem tudott mindenki megkaparintani magának egyet, az Nvidia és az AMD is szépen teljesített bevétel terén 2020-ban.

Habár a TrendForce jelentése alapján az integrált áramkörökkel foglalkozó vállalatok közül egyértelműen a Qualcomm és a Broadcom rakta zsebre a legtöbb bevételt tavaly, azért más cégek sem szégyenkezhetnek a teljesítményük miatt.

Hirdetés

Az Nvidia ugyan "csak" a harmadik helyet tudta megszerezni a nagyjából 15,4 milliárd dolláros bevételével, de az egy évvel korábbi eredményhez képest ez a vállalat tudta elérni a legnagyobb növekedést, 52,2%-ot a top 10-es táblázat szerint. Az AMD szintén nem zárt rossz évet, kb. 9,7 milliárdos bevételt termelt, és 45%-os növekedést könyvelhetett el magának a 2019-es adathoz képest, ami szintén remek teljesítményről árulkodik.

Habár nincs minden rendben a PC-s hardverpiacon, az Nvidia és az AMD így is több mint 25 milliárdos bevételt termelt közösen 2020-ban, ami alapján úgy tűnik, hogy a felhasználók jobban megszenvedik a készlethiányokat, mint a gyártók. A TrendForce szerint eleinte úgy tűnhetett, hogy a koronavírus-járvány csúnya nyomot hagy majd az integrált áramköröket gyártó vállalatokon, de a fenti adatok bizony nem ezt mutatják.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.