Hirdetés

A járvány alatt megnőtt a kereslet egy ősrégi programnyelv iránt

|

Amerikában nagy igény mutatkozik az olyan programozókra, akik értenek a COBOL programnyelvhez.

Hirdetés

Amerikában sok dologra van most nagy szükség, azonban immáron olyan programozókra is, akik egy régi programnyelvhez, a COBOL-hoz értenek. A több évtizedes programnyelv szakembereire főleg New Jerseyben tartanak most igényt, ugyanis alig két hét alatt több mint 362 000 ember jelentkezett ott munkanélküliként, és már a járvány első hetében 1600 százalékos volt a növekedés. Az ágazatot pedig egy túlterhelt rendszer szolgálja most ki, olyan, ami ráadásul a COBOL nyelvre épült. 

A felhívás során egyébként tévesen COBALT nyelvnek nevezte New Jersey kormányzója a COBOL-t, és kifejtette, hogy a koros rendszerek miatt van szükség olyan programozókra, akik értenek a régi nyelvhez (a munkanélküliekkel foglalkozó rendszer is erre épít, többek között). 

Hirdetés

A COBOL még az 1960-as évekből származik, és igazából már az 1980-as végére elavultnak számított, még az egyetemeken sem foglalkoztak annyira vele. A mai fiatal programozók egy része sosem találkozott ezzel a programnyelvvel, de egy 2017-es jelentés alapján több mint 220 milliárd sornyi COBOL-kód van még aktív használatban. Ami azt illeti, a bankkártyás terminálok 95 százaléka is erre épít a kutatások szerint, sőt, a banki rendszerek 43 százaléka is: Amerikában például naponta 3 billió dollárnyi forgalmat bonyolítanak a kód segítségével.  

Jogosan aggódnak tehát egyesek amiatt, hogy lassan kikopnak a szakmából a COBOL-programozók, akik egyre kevesebben vannak, az átlagéletkoruk pedig jóval meghaladja az 50 évet. Mások szerint a továbblépés szükségességét már az Y2K-pánik is megmutatta húsz évvel ezelőtt. 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.