Hirdetés

Nem törölték, csak halasztották a Computex 2020-at



|

A tajpeji rendezvény szervezői úgy érzik, még idén meg tudják tartani azt, igaz, a tervezettnél később.

Hirdetés

Az a koronavírusjárvány előretörését látva nem volt kérdés, hogy a tavaszi rendezvényeket meg lehet-e tartani. Törölték egyebek mellett a Mobile World Congresst, a Game Developers Conference-t, valamint a cégek egyéni bemutatóit, köztük a Google I/O-val, ami a korábbi tervekkel ellentétben digitálisan sem lesz megrendezve. Feltehetően az Apple is egy rendezvényen leplezte volna le az új Macbook Airt, az iPad Pro-t, valamint az ezt kísérő billentyűzetet, de ehelyett csak sajtóközlemények formájában adott hírt róluk.

Hirdetés

A Computex 2020 júniusban lett volna, azonban a járvány miatt áttették a dátumát szeptember 28-ára. Szemben például az E3-mal, itt rugalmasabbak tudtak lenni, volt értelme a teljes lemondás elkerülésének.

A szervezők 5G-s és kommunikációs innovációkat, okos megoldásokat, videojátékos bejelentéseket és startupok bemutatóit ígérik. Reméljük, tényleg elhárul a veszély addigra, és a cégek, valamint a sajtó képviselői ugyanannyira bátran utazhatnak majd Tajvanba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.