Hirdetés

Computex 2023 - gépépítés az RGB-LED-eken túl, és minden, ami fontos volt a rendezvényen



|

DPU, új tápegységek, OLED-monitorok és gyorsuló RAM-SSD-párosok hozzák el a PC és a mesterséges intelligencia jövőjét, ami elől senki sem menekülhet.

Hirdetés

Négy év kihagyás után ismét teljes pompájában rendezték meg Tajpejben, a chipgyártás hazájában a Computex kiállítást, ami a legfontosabb PC-központú rendezvény a nyár elején. Ugyan a 2019-es méreteihez viszonyítva zsugorodott a kiállítás, jelentéktelennek nem nevezhető: több, fontos bejelentést és termékbemutatót sikerült első kézből olvasóink számára is megmutatni. Ezekről az elmúlt napokban, hetekben részletesen is beszámoltunk, azonban cikkünkben inkább a megfigyelhető trendeket igyekszünk kicsit boncolgatni, valamint megmutatjuk, mely termékek voltak a legérdekesebbek.

Vélhetően a Crysis is eldöcög rajta, de alapvetően nem erre szánták
Vélhetően a Crysis is eldöcög rajta, de alapvetően nem erre szánták

But can it run Crysis?

A kiállítás egyik legfontosabb előadását az Nvidia vezére, Jensen Huang tartotta, ahol azonban csak említés szintjén volt szó a PC gamingről és a GeForce-okról. A rivaldafényt egyértelműen a cég szuperszámítógépes világba szánt fejlesztései kapták, amelyeknek fő céljuk, hogy a mesterséges intelligencia-számításokat gyorsítsák fel jelentősen. Merthogy a jövő már nem az általános célú processzoroké, sőt, egy ponton túl a hagyományos grafikus chipeket sem érdemes bányászatra vagy MI-számításokra kényszeríteni: a jövő a dedikált chipeké, amelyek akár csökkenő fogyasztás mellett is olyan mértékű gyorsulást hoznak a számítási kapacitásban, amire még a Moore törvénye által diktált időszakban sem volt példa. Hogy erre mennyire vevő a piac, azt jól mutatja, hogy az Nvidia részvényárfolyama minden rekordot megdönt, és ezen még a félresikerült RTX 4070/4060 Ti termékek sem tudnak változtatni.

Hirdetés

A GH200-as Grace Hopper jó példa arra, miért is érdemes dedikáltan MI-feladatra szánt hardvert bevetni az általános célú, x86-alapú szerverek helyett: 72 ARM CPU, H100 GPU, 96 GB HBM3 RAM és 576 GPU memória kerül egy modulra, amely az MI-számításokat akár 284× gyorsabban hajtja végre, mint egy x86-os CPU. Ebből a DGX GH200 256 darabot kapcsol össze, így a számítási kapacitás 1 exaFLOPS.

A White PC-k egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek - de csak az számít igazán, aminek minden porcikája fehér!
A White PC-k egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek - de csak az számít igazán, aminek minden porcikája fehér!

Újra divat PC-t építeni

A Computex kiállítónak jelentős része a PC-építéshez szükséges komponensek piacán ismert gyártó. Érdekes volt látni, hogy bár még mindig hódít az RGB-s őrület, azért a bazári kinézetű, csicsás házakra már sokkal kisebb a kereslet, így ezt az irányt már nem is erőltették a gyártók. Az edzett üveg azonban még mindig nagy divat, több cég is nekifutott a minimum három oldalon üvegborítású PC-ház koncepciójának. Ebből láttunk igényesebb és kevésbé jól sikerült megoldásokat, a szellőzés és az üveg-illesztések tekintetében ez mindenképpen rizikós feladat.

Emellett két, igen fontos trend figyelhető meg a DIY számítógépek piacán. A felhasználók már régóta kérik, és most már a gyártók is foglalkoznak azzal, hogy minél kevesebb kábel legyen a házban. Ez egyrészt jobb légáramlást tesz lehetővé, másrészt a látvány is sokkal szebb. E tekintetben a Corsair volt az egyik úttörő az iCue Link technológiájával, amely egyetlen, vékony kábelben egyesíti a táp-, adat-, visszacsatoló- és RGB-világításhoz szükséges kábeleket. A Corsair megoldása ráadásul sorba köthető, a ventilátorok pedig mágneses fizikai érintkezőkkel összepattinthatók, így rengeteg kábeltől szabadulhatsz meg a házon belül.

A Corsair iCue Linkje jó irány, de az áttöréshez reális árak, némi iparági szabványosítás és néhány gyártópartner sem ártana
A Corsair iCue Linkje jó irány, de az áttöréshez reális árak, némi iparági szabványosítás és néhány gyártópartner sem ártana

Szintén figyelemre méltó, hogy például az Asus és a Gigabyte is megmutatta a legújabb, hátulra helyezett csatlakozókkal szerelt komponenseit. Itt az alaplap első felén nincsenek csatlakozók, minden a hátlapon található, a VGA kártya kiegészítő tápcsatlakozója pedig a kártya jobb alsó felébe lett elrejtve, így akár csúcskategóriás PC-t is építhetsz látható kábelek nélkül.

Mindkét megoldás izgalmas és új távlatokat nyit, azonban sajnos egyelőre egyik sem iparági, mindenki által felhasználható szabvány, így a kompatibilitással lehetnek gondok.

Folyadékhűtéses SSD, hiszen már az adattárolás is rengeteg hővel jár
Folyadékhűtéses SSD, hiszen már az adattárolás is rengeteg hővel jár

Ismét lehet versenyezni

Az új Intel és AMD platformok egyik fő újdonsága a DDR5 memóriaszabvány. Indulásakor még jogosan kritizálták az új modulokat, ugyanis a 4800 MT/s teljesítmény nem igazán hozott előrelépést a DDR4-hez képest, miközben annál jelentősen drágább volt. Ez azonban ma már a múlté, a gyártók DDR5-7200-as szabványig gyorsan eljutottak és sikerült az időzítéseket is szorosabbra venni. A gyorsulás itt már érezhető, de az áttörő előrelépéshez még további órajelemelés szükséges. A kiállítók az egész Computex ideje alatt azt bizonygatták, hogy akár már idén ősszel eljöhet a 8266-os sebesség, a tuningosoknak pedig a 9000 MT/s sem lesz álom többé. Ugyanakkor a 10 000-es álomhatárt csak válogatott CPU-val, RAM modulokkal és alaplappal tudta elérni egy-két cég.

A DDR5 modulok világában egy másik, fontos trend is megfigyelhető. Már ősszel érkeznek a nem-bináris RAM-ok, amelyek épp ugyanolyan modulok, mint a korábbiak, ám kapacitásban nem a kettő hatványának felelnek meg. Ezt a legtöbb gyártó kínálatában 24 és 48 GB-os DDR5-modulok formájában fogod megtalálni, illetve ezekből gyárilag párosával csomagolt kiteket is vásárolhatsz majd.

Az SSD-k világában is generációváltás küszöbén vagyunk: feltartóztathatatlanul jönnek a PCIe 5.0-s NVMe SSD-k, amelyek ismét (közel) duplázást hoznak sebességben. A 10 GB/s adatátviteli plafon áttörése már nem újdonság, ezért a Computexen a gyártók már 12-14 GB/s-s teljesítményű SSD-ket mutogattak, sőt, ezeket RAID-be kapcsolva még tovább fokozható mindez. Nem titok, hogy az ilyen tárolók óriási mennyiségű hőt termelnek, ezért a cégek különféle SSD-hűtőborda-költeményekkel igyekeztek bizonyítani, hogy az ő megoldásuk a legjobb. Volt, aki az óriási méretű passzív hűtésre szavazott (MSI), és volt, aki egyenesen vízhűtést vetett be (Adata).

A számháború a monitorok világában is folytatódott. Az OLED-panelek elterjedése egyértelműen a következő lépcsőfok, addig is azonban a gyártók igyekeztek minden eddiginél szélesebb (49"), valamint gyorsabb (540 Hz) monitorokat bemutatni.

A végleges Wi-Fi 7 szabványra még várni kell, de kompatibilis termék már van
A végleges Wi-Fi 7 szabványra még várni kell, de kompatibilis termék már van

Wi-Fi 7, ATX 3.0 és MI

A rengeteg periféria, kiegészítő és egyéb technológiai újdonság közül kiemelkedett a Wi-Fi 7, mint a vezeték nélküli hálózatok következő mérföldköve. A végleges szabvány ugyan még messze van, a gyártók már készítettek routert, mesh-rendszert és alaplapi vezérlőt is hozzá. Az ATX 3.0 szabvány viszont már végleges és ha új alapokra építesz gamer PC-t, mindenképpen érdemes számításba venned tápválasztáskor. A show főszereplője természetesen itt is a mesterséges intelligencia volt, ami szinte mindenhol ott van és igyekszik mindent szebbé-jobbá tenni. Ez igaz a tervezésre, gyártásra, de az új rendszerek vezérlésénél is találkoztunk vele - reméljük, nem csupán mint üres marketingfogás, hanem mint előremutató, látványos előrelépés.

Helyszíni tudósításunk a Computex szervezője, a TAITRA támogatásával valósult meg. A Taiwan Trade Center budapesti kirendeltsége egyike a TAITRA 60 irodájának, amely segíti a magyar és tajvani vállalkozások közös munkáját.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.