Hirdetés

Egy 24-magos PC-t is megakaszthat a Windows 10



|

Egy végrehajtási hiba, és hiába a 24-magos CPU, a 64 GB RAM és az SSD, még az egér is akadozik.

Hirdetés

Amikor valaki egy 24-magos Intel processzorral, 64 GB RAM-mal és SSD-vel felszerelt PC-n dolgozik, akkor azt hihetné, hogy a világon semmi nem képes kifogni a rendszerén, a gép soha nem lassul majd be, és minden feladatot villámgyorsan elvégez. 

Hirdetés

Sajnos a gyakorlat nem mindig mutatja azt, mint az elmélet. A Google egy programozójával, Bruce Dawsonnal pedig az történt, hogy az épp ilyen konfigurációban összerakott PC-je annyira belassult, hogy még az egérkurzor mozgatása is problémákba ütközött. 

A Ctrl + Alt + Del lenyomása után ráadásul kiderült, hogy a rendszer csak 50 százalékban használja a processzort és a memóriát. 

Miért történt mindez? Dawson nem adta fel, inkább nyomozásba és elemzésbe kezdett. Rájött, hogy van egy hiba a Windows 10-ben. 

Az új hiba kizárólag ebben a Windowsban van benne, és úgy néz ki, hogy amikor egy folyamatot bezárunk, akkor az egyetlen szálon keresztül hajtódik végre. Ezen minden folyamat átesik, de a gond az, hogy a Windows 10 összesen egy ilyen szálon keresztül oldja meg ezt a feladatot. Egy átlagos felhasználó számára ebből igazából sosem származhat probléma, azonban a fejlesztők egyszerre rengeteg folyamatot indítanak és zárnak be, mindezt pedig többmagos CPU-val gyorsítják fel. 

A 24-magos CPU viszont rontott a helyzeten, ugyanis még több folyamatot indított és akart bezárni egyszerre. Mivel minden az egyszálas sorba gyűlt fel, ezért a rendszer megakadt, a teljesítmény pedig visszaesett. Ezt az apró kellemetlenséget persze hamar elfelejtjük majd, remélhetőleg hamarosan érkezik rá egy frissítés. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.