Hirdetés

Egyáltalán nem biztos, hogy készül majd erősebb PlayStation 5



|

Bár az előző generációban a PS4-ből megjelent egy erősebb változat, lehet, hogy a Sony az újabb konzol esetében más utat követ.

Hirdetés

2020 végén mutatkoztak be a jelenlegi generációs konzolok, majd az ellátási láncban felmerülő különböző problémák miatt több mint egy évnek kellett eltelnie, hogy ne csak egy-két hónapnyi várakozással lehessen hozzájutni egy géphez. Ma már mind PS5-öt, mind Xbox Series X-et találunk a boltokban, bár az infláció következtében ma már az eredeti ajánlott fogyasztói árnál többet kell adnunk értük.

Az eddig megjelent játékok nem használták ki teljesen a gépek erejét - miután egy új generáció debütál, el kell telnie három-négy évnek, hogy a fejlesztők kitapasztalják, hol húzódnak a hardverek határai, illetve ott vannak az Unreal Engine 5 által kínált forradalmi újdonságok, amiket még nem láthattunk élesben, csak techdemóban.

Hirdetés

Így hát nem lenne meglepő, ha másképp alakulna a generáció íve, mint az előző alkalommal. A PlayStation 4 Pro majdnem pontosan három évvel a PlayStation 4 után jelent meg, de most valószínűleg kevesen érzik szükségét a váltásnak, hiszen sok játékos még csak épphogy hozzájuthatott saját PS5-jéhez.

A bennfentes Tom Henderson a napokban arról írt, hogy bár a levehető lemezmeghajtóval rendelkező új modell jön, abban nem biztos, hogy lesz PS5 Pro, sőt, többször hallott a PlayStation 6-ról, mint a jelenlegi változat felturbózott kiadásáról. A körülményeket elnézve nem lenne meglepő, ha a Sony kivárná a generáció végét, úgyhogy aki csak azért nem vett még PS5-öt, mert az erősebb modellre vár, bátran adja le rendelését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.