Hirdetés

Elképesztő lépéssel védi a Linuxot a Microsoft



|

A Microsoft belépett az Open Invention Networkbe, és 60 000 szabadalommal védi a Linuxot és a nyílt forráskódot.

Hirdetés

Steve Ballmer egykor még ráknak nevezte a Linuxot, az idő múlásával azonban sok minden változott a Microsoftnál. Főleg Satya Nadella vezetése óta. A Microsoft számára egyre fontosabb a Linux és a nyílt forráskód. Többek között az Azure is Linuxra épít, illetve az egyes Linux-disztribúciók natív futtatása is megoldott a Windows 10-ben a Linux windowsos alrendszerének hála. 

Hirdetés

A Microsoft nemrég felvásárolta a Githubot is, most pedig újabb lépést tett a Linux és a nyílt forráskód irányába. A cég csatlakozott az Open Invention Networkhöz. A konzorcium védelmi jelleggel alkalmazza a szabadalmakat azért, hogy megvédje a Linuxot. A Microsoft 60 000 szabadalmat adott az OIN kezébe, amelyeket jogdíjmentesen érhet el bárki a közösségéből. 

Az OIN több mint 2650 taggal rendelkezik, többek között a Google, az IBM, a Sony, a Philips és a Facebook is a listán van. A Microsoft lépése nagyon sok embert meglepett. Maga a Microsoft is tudja, hogy meglepő kártyát húzott elő, ezt több vezető is beismerte. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.