Hirdetés

Ventilátor-kisokos: erős gép is lehet csendes



|

Tévhit, hogy az igazán erős asztali PC-k zajosak - ez mégsem egy konzol vagy egy túl laposra méretezett gamer notebook. A jól megválasztott ventilátor az egyik legfontosabb lépés a csendes gép felé.

Hirdetés

5 perc alatt is össze lehet dobni egy asztali számítógépet és hetekig is el lehet vele bíbelődni, de mi most nem a szélsőségeket akarjuk bemutatni nektek, hanem azt az arany középutat, amikor némi odafigyeléssel csendes hűtéssel szerelitek épülő PC-teket. Ehhez a hűtést egészében érdemes nézni, kezdve a ház felépítésétől a ventilátorokon át a CPU és GPU hűtéséig - merthogy utóbbi kettő a legkomolyabban melegedő komponens.

 

Hirdetés

Szellőzésből jeles

CPU-hűtőnél több opció is létezik, a vízhűtés is egyre népszerűbb (de a túl olcsó megoldásokkal vigyázz), a VGA-gyártók pedig egyre jobb és hatékonyabb hűtéssel szerelik a grafikus kártyákat. Mi most nem is ezekkel, hanem a házhűtéssel szeretnénk kicsit foglalkozni, ahol a ház felépítése mellett a légáramlás megteremtése a legfontosabb feladat. Ehhez pedig ventilátorokra van szükség. Alapértelmezetten a gépház elejében szívó ventilátorokra van szükség - ezek küldik be a komponensekre a hűvös, friss levegőt. Ezt felül és hátul szívja ki újabb ventilátor, ezáltal megteremtve az ideális légáramlást a házon belül. Igen ám, de milyen ventilátort érdemes választani?

Sokan megelégszenek a házhoz mellékelt, akármilyen minőségű propellerekkel, ami nem feltétlen garantálja a csendes és hatékony működést. A másik opció a manapság divatos világító ventilátorok beszerzése. Ezzel csak az a baj, hogy a világítás nem olcsó mulatság, ha pedig mégis olcsón kapsz világító ventilátort, az azt jelenti, hogy a hűtési hatékonyság, a zajszint és a világítás is gyenge minőségű lesz. A harmadik opcióra fókuszáljunk, amikor nem a kinézet, a csinos színek és LED-ek számítanak, hanem a nyers számok, a hatékonyság, teljesítmény és zajszint. Ilyenből mutatunk most párat.

 

Nem a külső számít (legalábbis most nem)

Nagyon örülünk neki, hogy egyre többen ismeritek fel a Noctua márkát, és ma már nem mindenkinek az az első szava, amikor meglát egy Noctua hűtőt, hogy "de csúnya színű ez a ventilátor!". Tény, hogy a barna szín nem éppen trendi és szemet gyönyörködtető, azonban ez a színkombináció védjegyévé vált az osztrák cégnek, akikről kevesen tudják, hogy talán a világ legjobb ventilátorait gyártják. Egy-egy új modell kifejlesztése akár 4-5 évig is eltart, ráadásul kinézetre alig változik valami, csupán a hatékonyság javul és a zajszint csökken. A Noctua kínálatában világító eszközöket ne is keress, mert nem ragadta el őket a LED-láz, ellenben fekete modelleket és színes rezgéselnyelő gumitalpakat már kaphatsz, ami komoly előrelépés ahhoz képest, hogy egy-két éve még szigorúan minden klasszikus Noctua-barna/bézs volt.

A cég néhány új ventilátort is bemutatott ősszel, amelyekből hármat emelünk ki.

 

Noctua NF-A12x25 PWM, FLX és ULN

Három ventilátor, szinte teljesen megegyező külső, csupán a névben szereplő utolsó három betű árulkodik valami extra funkcióról. Mindhárom új modellnél azonosak a méretek, vagyis 12 cm-es, 25 mm vastag, normál rögzítésű ventilátorról van szó. Mindegyiknél gumibakokat kapunk gyárilag, emellett az elegáns dobozban ott lapul egy hosszabbító kábel és egy fordulatszám-csökkentő átalakító is (2000 rpm-ről 1700 rpm-re csökkenti a fordulatszámot). Fontos még megemlíteni, hogy itt nem bóvliról van szó, mindegyik Noctua ventilátorhoz jár a 6 év garancia.

A PWM-modellnél 2000 rpm-es fordulatszám mellett is maximálisan 22,6 dB a zajszint, miközben óránként 102,1 m3 levegőt képes megmozgatni. A vezérlés itt az alaplap vagy a központi ventilátorvezérlő dolga, ezért 4-vezetékes bekötést használhatsz. Csak összehasonlításképp: egy átlagos, olcsó ventilátor hasonló sebesség mellett kb. 90 m3/h levegőt mozgat meg és közben kb. 2× hangosabb.

Érdemes kézbe is fogni egy ilyen ventilátort: rögtön érezni rajta, hogy masszív, jól megépített, ahogy például a csapágyazás is első osztályú és a motor része is extra fémházas védelmet kapott, a tengely pedig nem hajlik meg egyhamar. A PWM-es modellt amúgy kiválóan lehet alkalmazni vízhűtésen, toronyhűtőn vagy akár háznál is.

Az FLX-nevezetű modell nem sokban tér el a PWM-es ventilátortól, így paraméterei is megegyeznek vele. Itt is 2000 rpm-es fordulatszámmal és hasonlóan előnyös akusztikával lesz dolgod, ahogy a motor, a keret és a lapátok is a legújabb fejlesztések. Érdemes megfigyelni a precíz mérnöki munkát: a lapátok és a keret belseje között mindössze 0,5 mm rés van - itt a legkisebb tengelyferdülés sem engedhető meg és ettől nem is kell tartanod. Az FLX verzió különlegessége, hogy háromtűs csatlakozót kapott, a 2000-es fordulatszámot pedig a mellékelt adapterekkel 1700, illetve 1350 rpm-re tudod csökkenteni.

Végül az ULN modellt mutatjuk be neked. Ez annyiban eltér az előző kettőtől, hogy a 3-tűs csatlakozókábel mellett eleve csökkentett fordulatszámra lett tervezve. Maximálisan 1200 rpm-mel forognak a lapátok, ám ezt még tovább lehet csökkenteni 900 rpm-re, miközben a mély, búgó motorhangtól nem kell tartani. A légszállítási teljesítmény persze csökken ezáltal, azonban a zajszint is, méghozzá hihetetlenül alacsony szintekre. Normál esetben 12,1 dB a zajszint, ami az ULNA adapterrel, 900 rpm mellett 7,6 dB-re csökken - ember legyen a talpán, aki ezt egy gépbe szerelve meghallja.

Ne a divat mondja meg

Lehet, hogy nem a legszexibb színekben pompáznak az új Noctua ventilátorok és sokak óriási bánatára LED-ekkel sem pakolták tele őket, azonban akinek a hűtési teljesítmény és a zajszint fontos, az ne nagyon keresgéljen tovább, mert ezekkel a ventilátorokkal nagyon hosszú időre bebiztosíthatja magát, legyen szó CPU toronyhűtőről, házhűtésről, vízhűtésről stb.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.