Hirdetés

Ezek voltak szerintünk 2020 legérdekesebb kütyüi és trendjei



|

Összegyűjtöttük az elmúlt év legjobb és legfontosabb hardvereit, kütyüit, szoftvereit és szolgáltatásait, megnevezzük továbbá az év emberét, botrányát és innovációját is. 2020 a PC World szemével.

Hirdetés

Az év embere

Lisa Su

Az információtechnológiai szektor egyik leglátványosabb sikertörténetét köszönheti az AMD a tajvani születésű, Amerikában nevelkedett Lisa Súnak, aki 2014 óta vezeti a processzorgyártót. Már egyetemi évei alatt, az MIT-n is közel került a félvezető iparhoz, és doktori disszertációját a SOI (Silicon on Insulator) MOSFET technológiából írta. Dolgozott a Texas Instrumentsnél, az IBM-nél és a Freescale-nél is, majd az akkor nem éppen fényesen teljesítő AMD vezetését vette át, ahol először a nem PC-s felhasználási területeken erősítette meg a cég szerepét (játékkonzolok, beágyazott rendszerek). 2017 első felében az ő vezetése alatt mutatkozott be a Zen-alapokra épített Ryzen processzorcsalád, amellyel három év alatt nem csupán utolérte az Intelt, de több területen meg is lepte és le is előzte, legyen szó akár a mobilplatformokról vagy a szerverek világáról. Lisa Su a karrierje kezdete óta több rangos díjat és kitüntetést szerzett, és jelenleg a világ legjobban fizetett vezérigazgatója.

Az év magyar felfedezettje

Pálfi Dóra, ImagiLabs

Az informatikában meglehetősen alulreprezentáltak a nők, pedig erre semmi ok nincs. Ennek ékes bizonyítéka Pálfi Dóra és az általa alapított ImagiLabs, amelyet 2017-ben hívott életre a társalapító Beatrice Ionascuval. Az időközben hozzájuk csatlakozó Dózsa Paulával fejlesztették ki az ImagiCharmot, amely egy speciális kulcstartó, fityegő, vagy (ha esetleg valaki emlékszik rá) még inkább tamagocsi. A strapabíró, szilikonborítású eszközt Bluetoothon kapcsolhatod telefonodhoz, és az itt általad megírt Python-kódokkal tudsz bármilyen ábrát, feliratot, animációt megjeleníteni az ImagiCharm RGB-s LED-jein. Az ötlet egyszerű, mégis nagyszerű és nem céltalan, a fiatalokkal, köztük is a technológia iránt érdeklődő lányokkal szeretnék megkedveltetni a programozást és megmutatni, mennyire kreatív is ez a szakma. A programozásban sem engedi el a fiatalok kezét az ImagiLabs, több leckét is kínál, amelyek révén könnyedén elsajátíthatják a kódolás alapjait.

Az év innovációja

Apple M1 chip

Kereken 15 év után szakított az Apple az Intellel, és legújabb, 2020 őszén bemutatott MacBook Air, MacBook Pro 13 és Mac Mini gépeit egy saját fejlesztésű M1 központi egységgel szerelte. Ez a chip nem x86-os, hanem ARM-alapokra építkezik, és teljesen egyedi kialakítású, vagyis az Apple állította össze a processzormagokat, a grafikus részleget és minden szükséges modult. A CPU-részleg a mobiloknál megismert hibrid felépítésű, így négy mag a komoly számítási feladatok elvégzésére, négy másik pedig az egyszerűbb feladatok végrehajtására specializált. Az 5 nm-en gyártott M1 emellett minden szükséges vezérlőt tartalmaz, de miután ARM-alapú, hiába a példásan jó kezdeti szoftveres támogatás, még kell egy kis idő a szoftverfejlesztőknek a teljes átálláshoz.

Az év vesztese

A moziipar

Több iparágat is földhöz vágott a járvány, a turizmus, a vendéglátás és a légi közlekedés mellett pedig a filmipar kapta az egyik legnagyobb pofont. Az első hullámot követően ugyan óvatos nyitásba kezdtek a mozik, ám hamar ismét be kellett zárniuk. Mindeközben a hollywoodi szuperprodukciók is csúsznak, de ami mégis a legnagyobb gond, hogy a nézőknek közben megváltoztak szórakozási, kikapcsolódási szokásaik. A streaming szolgáltatók rekord bevételekről jelentenek, és igyekeznek magukhoz láncolni a nézőket nagyszabású sorozatokkal, sőt akár egész estés - szupersztárokat felvonultató - filmekkel. A jövő sem túl fényes a moziláncok számára: bár csődbe nem fognak menni, több stúdió is kiemelt figyelmet szentel mostantól a streaming szolgáltatásoknak.

Ha szeretnétek remek teljes verziós programokat, biztonsági szoftvereket és értékes PC-játékokat kapni ajándékba, akkor fizessetek elő a havonta megjelenő PC World magazinra, a Prémium és a Gold csomagok mellé számtalan értékes ajándék jár.

Oldalak: 1 2 3 4

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.