Hirdetés

Ezzel a VR-szemüveggel fogja letarolni az Apple a piacot?



|

Az Apple régóta szeretne belépni a VR-eszközök szegmensébe, viszont egy új jelentés alapján könnyen lehet, hogy nem csak egy hagyományos headsetről van szó.

Hirdetés

Még januárban jelent meg egy cikk a Bloombergen, amelyből kiderült néhány részlet az Apple titokban készülő VR-szemüvegéről, de abból a jelentésből még csak nagyon homályos információkat tudhattunk meg a projektről. Most a The Information is előállt egy cikkel (vigyázat, fizetős!), amit ugyan még mindig nem érdemes készpénznek venni, de tartalmaz pár érdekes állítást.

Az első és legérdekesebb dolog, hogy míg korábban kimondottan VR-szemüvegről volt szó (tehát nem egy áttetsző, Hololens szerű AR-eszközről), a projekten dolgozó alkalmazottak mégis Mixed Reality (vagyis kevert valóság) szemüvegként hivatkoznak a készülő hardverre. Ha minden igaz, az egyelőre N301 kódnéven futó szemüvegen tucatnyinál is több kamera lesz, amivel a kézmozgásokat tudja követni, illetve képes közvetíteni a valóságot a szemüvegben lévő kijelzőkre.

Hirdetés

Ez az irány azért is lehet működőképes, mert a pletykák szerint egy pár 8K-s kijelző kap majd helyet az eszközben, ami ugyan nagyon ütősnek hangzik, de azért a gyakorlatban elég nehéz elképzelni, ha belegondolunk, hogy már a hagyományos 8K-s játékhoz is igen erős vasakra van szükség.

A VR eszközök kapcsán szintén fontos a perifériák kérdése: több eszköz is van jelenleg a piacon, amelyik rendelkezik saját mozgásérzékelős kontrollerekkel és a pletykák szerint az Apple szemüvege is csatlakozni fog ehhez a sorhoz egy "gyűszűre emlékeztető" beviteli eszközzel. Ha minden igaz, akkor sok más vetélytárs termékéhez hasonlóan ezt az eszközt sem lesz kötelező használni és valószínűleg kiválthatjuk hagyományosabb beviteli módokkal is.

Ez ugye mind nagyon jól hangzik, de aki ismeri az Apple termékfilozófiáját, annak valószínűleg nem fog nagy meglepetést okozni, hogy az N301 nem lesz olcsó mulatság: a Bloomberg jelentésében korábban az szerepelt, hogy nagyjából 3000 dollár (vagyis kb. 900 ezer forint) körül alakulhat az ára, a The Information cikke pedig csak megerősíteni tudta ezt. Ettől függetlenül várjuk a megjelenését, hiszen könnyen lehet, hogy technológia szempontjából képes lesz majd egy kicsit előrébb lökni a VR- eszközök piacát, viszont időbe telik majd, mire az ilyen előremutató hardverek megfizethetőek lesznek majd egyszerű halandók számára is, ami azért baj, mert a VR terjedését továbbra is gátolja, hogy milyen magasan van a belépőszint.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.