Hirdetés

Nem vicc: vége lehet a szabad internetnek



|

Amerikában épp most törlik el az Obama-kormány netsemlegességi szabályozását, amely szerint minden szolgáltatónak minden tartalomhoz mindenkinek egyenlő hozzáférést kell biztosítania.

Hirdetés

Amikor annak idején az emberek elkezdték megismerni az internetet, a legnagyobb vonzereje a szabadsága volt. Ha valaki szeretett volna kitörni abból a ketrecből, amit az újságok, tévécsatornák, az irányított média jelentett, ott volt az internet, ahol gyakorlatilag bármilyen tartalomhoz hozzáférhetett.

Hirdetés

Aztán szépen elkényelmesedett mindenki, mert megszoktuk, hogy az internet ilyen, és minden bizonnyal ilyen is marad - és most nem Észak-Koreára vagy Kínára gondolunk a semmilyen, vagy agyoncenzúrázott nettel. Lehet például azt mondani, hogy egy adott országban túlsúlyban van például a kormány propagandamédiája, de amíg a felhasználók bármikor szabadon rákereshetnek bármilyen témára, ellenvéleményekre, akár szélsőséges álláspontokra is, addig a szabadság tény marad.

Ehhez képest a Trump-adminisztráció szinte az elnök megválasztása óta szeretné kigolyózni az Obama-kormány által megerősített netsemlegességi szabályozásokat, és most úgy tűnik, teljes letámadásba kezdtek. Az FCC (Szövetségi Kommunikációs Bizottság) tegnap bejelentette, hogy többé nem kívánja felülről szabályozni az internet működését és a szolgáltatókat, csak annyit kér tőlük, hogy "a tevékenységük maradjon átlátható".

Miről szól(t) a netsemlegesség?

A lényege röviden az volt, hogy az internet-szolgáltatóknak kötelező egyenlő színvonalú és minden szinten elfogulatlan hozzáférést biztosítaniuk mindenkinek, minden interneten fellelhető tartalomhoz és szolgáltatáshoz.

Ez tehát azt jelenti, hogy jelenleg még a legnagyobb szolgáltatók sem tehetik meg, hogy önkényesen ellehetetlenítik valamilyen tartalom elérését, nem határozhatnak meg olyan oldalakat és szolgáltatásokat, amelyek a többihez képest gyorsabban illetve olcsóbban érhetők el, és főleg nem tehetik meg azt, hogy pénzért kínálják a cégeknek, szervezeteknek azt, hogy az ő oldalaikat vagy szolgáltatásaikat garantáltan gyorsabban lehet elérni.

Na, ennek lehet most vége.

Hogy ez miért ijesztő? A hosszas magyarázatok helyett világítsuk meg mindezt néhány példával. Az új szabályozás életbe lépése után például simán előfordulhat, hogy...

...a szolgáltatókkal megegyezik a kormány, hogy onnantól kezdve gyorsabb elérést biztosítanak az általuk kedvelt sajtótermékekhez, míg lassjtják, vagy akár teljesen ellehetetlenítik a velük szemben kritikusabb média megtekintését. Az internet miatt már eddig is billegő politika (helló, álhírek, helló, hackerek) ettől még veszélyesebb terep lehet, hiszen egy kormány csak a róla jókat író médiát tarthatja meg a szolgáltatókon keresztül, míg a mindenkori ellenzék hangját a minimumra csökkenthetik, ezzel pedig bebetonozhatják magukat a hatalomba.

...a nagy szolgáltatók simán megtehetik, hogy például saját videós, zenés szolgáltatásaikat kiáltják ki kvázi kötelezőnek, és innentől vagy elvágják, vagy élvezhetetlenné lassítják a többit: viszlát, Netflix, viszlát, Spotify, viszlát, bárki más.

...azt is elkezdhetik a szolgáltatók, hogy elkezdik kiárusítani a prémium eléréseket. Ilyenkor aztán hiába fizetsz mondjuk egy 100 gigabites internetért, ha a "normál" tartalmakat ehhez képest csak töredék sávszélességgel nézheted, a gyors elérés csak azokhoz az oldalakhoz és szolgáltatásokhoz működik, amelyek fizetnek ezért a szolgáltatónak.

...hiába fizetsz elő egy adott szolgáltatónál azért, mert náluk épp normális sebességen jön a Netflix és rendben olvasható a PC World, ha ők bármikor úgy dönthetnek, hogy másokkal és máshogy üzletelnek egy adott időponttól, te pedig szépen ott maradsz Netflix és PC World nélkül.

Európa még kitart, de...

Ha a tegnap közzétett tervezetet elfogadják (erre most egy december 14-i időpont tűnik esélyesnek), akkor randa idők jönnek Amerikában. Már csak azért is, mert ugyanez a tervezet kimondja: az internet többé nem olyan alapvető szolgáltatás, mint az elektromosság, a víz vagy a telefon. Tehát magyarul még annak a lehetőségét is meggátolja, hogy a felhasználók az alapvető szükségleteikre hivatkozva tiltakozzanak egy adott szolgáltató gyakorlata ellen.

Az EU-n belül szerencsére egyelőre nem lesz közvetlen hatása az új szabályozásnak, hiszen itt az internet-szolgáltatók egységes működési kódex alapján üzemelhetnek. Az viszont mindenképpen aggasztó lehet, hogy hogyan reagálnak majd a különféle amerikai szolgáltatások az új korszakra. Hiszen még egy olyan erős cég, mint a Netflix, a Spotify, vagy hasonlók is belerokkanhatnak abba, ha az amerikai netszolgáltatók a saját termékeik javára kigolyózzák őket az ottani játékból - ebből Európában majd annyit vehetünk észre, hogy egyes ilyen cégek akár csődbe mennek, vagy jelentősen átalakítják működésüket.

Azt pedig ne is pedzegessük, hogy az Egyesült Államokban elinduló folyamatok általában "ragadósak", és valószínűleg nem kell hozzá sok idő, hogy Európában is átvegyék egyes politikai erők vagy szervezeteka net szabadságának megnyirbálását, mint új szent célt.

Mindenesetre itt az FCC-doksi, jóféle 210 oldalas jogi csűrcsavar, akinek van pár fölös napja, olvasgathatja (amíg még szabad):

FCC order repealing net neutrality by Dell Cameron on Scribd

Aki pedig petícióban tiltakozna, megteheti például a Battleforthenet.com-on.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.