Hirdetés

Folytatódnak a Windows 10 frissítési gondjai

|

Kékhalálokat okoz a Windows 10 egyik frissítése, de más problémákról is beszélnek a felhasználók.

Hirdetés

Az idei év gyakorlatilag másról sem szól a Windows 10 kapcsán, csak hibákról. Az utóbbi hónapokban szinte minden egyes frissítés újabb és újabb problémákat hozott, gyakran úgy, hogy az előzőeket sem orvosolta. 

Miközben vannak olyan szerencsések, akik mit sem éreznek az egészből (ezek a hibák nem mindenkinél jönnek elő, csak bizonyos konfigurációkon és felhasználóknál), addig mások sorozatosan szenvednek a frissítések hatásaitól. 

A Windows Latest jelentése szerint a Windows 10 október 8-i és 15-i javításai is komoly fejfájásokat okoznak. A KB4517389-ről már tudjuk, hogy tönkre teheti a Start menüt és az Edge böngészőt. 

Hirdetés

Most azonban többen kékhalálra panaszkodnak a frissítés telepítése után, amit a felhős szolgáltatások proxy drivere idéz elő. A szolgáltatások alapjait jelentő alkalmazások törlése a hibát megoldja, az viszont nem járható út, hogy PC-n nem érik el a Windows 10-es felhasználók a felhős fájljaikat egy frissítés miatt.

A csomag után egyébként a Visual Basic 3-ban írt programok sem futnak többé egy DLL-hiba következtében, de szerencsére a Visual Basic 3-at eleve 1993-ban adta ki a Microsoft. 

A jelentések alapján a KB4520062-vel is baj van, ez a frissítés a Windows Defender ATP-t tette tönkre. A Microsoft dolgozik a megoldáson, amelyet leghamarabb november közepén tehet elérhetővé. Garancia persze nincs rá, hogy minden hibát sikerül elhárítani. Addig is azt javasolja a Microsoft, az érintett rendszerekre ne telepítsük az opcionális frissítést. 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.