Hirdetés

Forradalmasítaná az áttetsző kijelzők használatát az LG Display



|

Az LG Display érdekes koncepciókat mutatott be arra, hogy milyen berendezési ötleteket lehetne kihozni az áttetsző kijelzőkből.

Hirdetés

Jövő januárban ismét megrendezésre kerül a Consumer Electronics Show, az LG Display pedig már most bemutatta, hogy milyen újdonságok lesznek kiállítva a rendezvény alatt. A cég ezúttal az áttetsző kijelzőkre fókuszált és azon belül is főleg arra, hogy hogyan lehetne őket jobban és érdekesebben kihasználni a jövőben.

Fontos megjegyezni, hogy az LG Display nem pontosan ugyanaz, mint az LG Electronics, ugyanis ők leginkább csak koncepciókkal állnak elő, konkrét termékeket nem gyártanak, de ettől még érdemes vetni egy pillantást az ötletekre, amelyekkel előállnak a tervezőik.

Hirdetés

Több ötlettel is előállt a cég, melyek közül az első kifejezetten hétköznapi otthonokba passzol: az OLED Shelf (vagyis polc) lényege, hogy két 55 hüvelykes átlátszó kijelző van egymás tetejére telepítve, amelynek a tetején van egy teljesen hétköznapi polc. A két kijelzőt bármire használhatjuk: az egyiken valamilyen műsor, míg a másikra kivetíthetünk egy festményt vagy akár virtuális kandalló is ropoghat rajta.

Az LG Display nem csak a hétköznapi otthonokra gondolt, sokkal több lehetőség rejlik az üzletekben és kirakatokban: A Shopping Managing Showcase segítségével a kirakat elé tehetünk egy kijelzőt, ami azt jelenti, hogy animációk és grafikák segítségével felhívhatjuk a figyelmet az ott kiállított termékekre, míg a Display Show Window segítségével az üzleten belül található darabokat tehetjük figyelemfelkeltőbbé.

Míg ezekből egyiket sem szánják konkrét terméknek, az LG Display egyik szóvivője elmondta, hogy az OLED Shelf legyártásában szívesen segítenek azoknak a vásárlóknak, akik kérik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.