Hirdetés

GDDR6-hiány miatt akadoznak az NVIDIA és az AMD utánpótlásai



|

Nem csak az új konzolokban, de a videokártyákban is szűkölködnek a forgalmazók, melynek az alkatrészek hiánya az oka.

Hirdetés

Már tavasszal tudtuk, hogy a gazdaságon komoly sebet ejt majd a koronavírus járvány, és annak ellenére, hogy a tech-ipar nem tartozik a legveszélyeztetettebb szegmensek közé, a Covid-19 azért ezen is rajta hagyta a kézjegyét. Az újonnan megjelent PS5-ből és Xbox Series X|S-ekből már az előrendelőknek sem jutott elég, a boltokban pedig fehér hollót is előbb vásárolhatunk idén, mint ezeket a gépeket.

Azok sincsenek jobb helyzetben, akik PC-t frissítenének, ugyanis mindkét nagy videokártyagyártó, az NVIDIA és az AMD is komoly készlethiányokkal küzd. Előbbi most nyilatkozatban próbált magyarázatot adni, szivárogtatók pedig a GDDR6-os memóriák elapadását jelölték meg okként.

Hirdetés

A Videocardz forrásai úgy nyilatkoztak, hogy a jóval kevesebb GDDR6 modult állítottak elő az évben, mint ami ahhoz kéne, hogy az ezeket használó AMD és NVIDIA videokártyák kellő mennyiségben készülhessenek el.

Utóbbi gyártó arról beszélt, hogy lapkák és szilícium terén állnak rosszul és az alapanyagok hiánya nagy nehézségeket okoz az ellátási láncban. A sorokból az is kiderül, hogy ezek a problémák jó eséllyel még legalább februárig fennállnak majd, és a gyártók csak ezek után tudják visszabillenteni a kereslet és a kínálat egyensúlyát.

Persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jelenleg a koronavírus vakcinák is készülnek, és ha egyszer meglesz a biztos befutó, akkor emberfeletti mértékben veszi majd igénybe a szállítmányozást az, hogy a világ összes lakójához eljusson az oltóanyag. Ez tovább késleltetheti a videokártyák ellátását, de a világjárvány megfékezése talán a legelvetemültebb gamer számára is fontosabb, mint a 4K és a 120 fps.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.