Hirdetés

Holnap kiderül, mi a Google játékos nagy durranása



|

Eddig sok mindent pletykáltak arról, mire készül a Google a gaming piacon, már csak egy napot kell várni az igazság pillanatáig. Megnéztük, a legutóbbi információk alapján mire lehet számítani.

Hirdetés

A játék nem játék. A játékok és a kapcsolódó hardverek, szolgáltatások piaca tavaly ősszel 138 milliárd dollárt ért. Nem is csoda, hogy már egyáltalán nem csak az eleve erre szakosodott cégek privilégiuma, a legnagyobbak is beszálltak valamilyen formában. Az Amazoné a gaming streaming legfontosabb platformja, a twitch, a Facebook megvette az Oculust, emellett pedig ott van két olyan szereplő, akik nem játékokkal indultak, de jó ideje meghatározó alakjai a piacnak, az Xboxokat kiadó Microsoft és a PlayStation konzolokat gyártó Sony. Az Apple-ről pedig egy ideje szintén azt pletykálják, hogy valamilyen előfizetős játék-platformon dolgozik. Szóval a Google sem maradhat ki a dologból, és a jelek szerint valami igazán ütős bejelentésre készül.

Hirdetés

Már csak azért is fontos lesz, amivel előrukkolnak, mert a cég eddig még sosem tartott nyitó előadást a Game Developers Conference-en. Most viszont ők lesznek az évente megrendezett játékfejlesztői konferencia fő szenzációi. Szóval szinte biztos, hogy nem csak arról lesz szó, milyen jóféle mobil játékplatform az Android - ezt lehetett tudni eddig is, és persze láthattuk a rendszer határait is, ami miatt egyelőre megmaradt az egyszerűbb mobiljátékok támogatásánál és nem fenyegette a kifejezetten játékra kitalált konzolokat.

Ha arra vagyunk kíváncsiak, mit villanthat a Google, érdemes megnézni, miben is erősek mostanában. Az Android nem csak a legnépszerűbb mobil operációs rendszer, de például okostévék és egyéb okoseszközök alapja is. Emellett ott a Chrome, valamint az ennek motorjára alapozó Chromecast - ez a technológia nem csak internet böngészésére alkalmas, hanem alkalmazások futtatására, valamint akár távolból futó, az eszközeinkre streamelt játékok távirányítására is.

Platform vagy hardver?

A fenti okfejtés alapján vannak, akik úgy gondolják, valamilyen szoftveres platform, vagy streaming szolgáltatás lesz a megoldás, de egyre többen fantáziálnak arról is, hogy a Google fizikai formában is belép a játékok világába valamilyen konzollal. Egyesek szerint egy olyan "vékony kliensről" lehet szó, amely továbbra is a streamingre épít, tehát a játékokat a Google szerverei futtatják majd, míg a Google-doboz a megjelenítésért, irányításért, hangok kiadásáért felel majd.

Hogy ezek közül melyik a valós elmélet, holnap, magyar idő szerint délután hatkor megtudjuk. Az előadást élőben is lehet majd követni, a Google már fellőtte az élő adás hivatkozását YouTube-ra, de majd mi is igyekszünk élőben követni az eseményeket.

Másrészt viszont az már egyre biztosabb, hogy valami jóval komolyabb játékélmény kapcsolódik majd a friss bejelentéshez, nem csak androidos mobilokon futó casual alkalmazások szintje. A Google ugyanis Twitteren is beharangozta a holnapi előadást, amin különféle játék-környezetek láthatóak - ezek mindegyike precízen kidolgozott, jóval túlmutatva a mobilos szinten.

A saját konzolos pletykákat az is erősítheti, hogy a fenti tweetet Rick Osterloh is megosztotta, márpedig ő a Google-nél a hardveres fejlesztésekért felelős részleg alelnöke.

Szóval várjuk együtt a holnap este hatot, addig pedig kommentekben lehet találgatni: szerintetek mit jelent be a Google és milyen esélyei lehetnek a PlayStation és az Xbox, valamint természetesen a PC-s játékok által dominált piacon?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.