Hirdetés

Hamarosan mobiljátékokban is megjelenhet a ray tracing

|

Bitang teljesítményre számíthatunk az ARM Immortalis GPU-któl.

Hirdetés

Ugyan már évtizedek óta beszédtéma a ray tracing, vagy a csodálatos anyanyelvünkre fordítva valós idejű sugárkövetés, igazán csak akkor tört be a mainstreambe, mikor az Nvidia leleplezte az első RTX-es generációt, egész pontosan az RTX 2080-at.

Ekkor indult be a nagy bumm, ami igazából nem volt túl nagy, a játékok lassan kezdték implementálni a technológiát, a játékosok nagy része pedig amúgy sem engedheti meg magának azt a teljesítmény veszteséget, ami a ray tracing bekapcsolásával jár.

Hirdetés

Ettől függetlenül persze a fejlődés nem áll meg, az új generációs konzolok egyik fő húzóereje a ray tracing támogatás, ami a PC-k és konzolok után most végre telefonon is igazán beindulhat.

A tavaly piacra került Mali-G710-es, hordozható eszközökbe szánt GPU is képes volt ray traced megjelenésre, az azonban még szoftveres megoldás volt, ami hatalmas teljesítményromlással jár. A most bejelentett új generáció, élén az Immortalis-G715-tel, már hardveresen támogatja majd az RT-s világokat, így jelentősen hatékonyabb lesz a működés.

A teljes igazság az, hogy a most bejelentett három GPU közül cask a flagship modell, az Immortalis-G715 lesz felvértezve RT-magokkal, a Mali-G715 és a Mali-G615 kimarad a buliból, bár legalább azok is támogatják majd a VRR-t.

Ugyan nem az Immortalis az első mobil GPU, amiről tudjuk, hogy RT-magokkal érkezik, hiszen a Samsung is így dobja piacra a később érkező Exynos 2200-ast, az Immortalis mögé már most beállt az Epic Games és a Unity is, szóval biztosan lesz rá néhány érdekes projekt a megjelenéskor, de azért engedjétek meg, hogy egyelőre szkeptikusak maradjunk a mobilos ray tracing élménnyel kapcsolatban.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.