Hirdetés

Hivatalos: az NVIDIA 40 milliárd dollárért felvásárolja az ARM-et



|

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseihez akarja felhasználni az ARM-et az NVIDIA, amely 40 milliárd dollárt fizet a SoftBank vállalatnak.

Hirdetés

Igazak voltak a pletykák: az NVIDIA végül hivatalosan is bejelentette, hogy felvásárolja a brit chiptervező ARM Limitedet a japán SoftBank vállalattól, méghozzá 40 milliárd dollárért. A hatóságoknak persze még jóvá kell hagyniuk az üzletet, az pedig nagy kör lesz, a korábbi írásunkban már kitértünk a trösztellenes aggályokra. A SoftBank egyébként még 2016-ban vette meg az ARM-et 32 milliárd dollárért, vagyis összességében jó befektetést csinált (állítólag az Apple és a Samsung is érdeklődött, de a már említett trösztellenes problémák miatt visszatáncoltak). 

Hirdetés

Az ARM munkássága a technológia világának számos területét érinti, a nekik köszönhető chipekkel lehet találkozni mobilokban, tabletekben, konzolokban, a processzormagjaikra épít a tech szektor nagyja. A mostani felvásárlással pedig a tőzsdén is erősen maga mögé utasítja az Intelt az NVIDIA. 

A vállalat bejelentése szerint egy új, mesterséges intelligencia-központú kutatás-fejlesztési részleget hoznak majd létre. Egy olyan cégóriás születik Jensen Huang szavai szerint, amely a mai emberek interneténél ezerszer nagyobb IoT-s korszakot indít el, és amit a mesterséges intelligencia korára szabtak. Az egészségügyet, az autóipart, a robotika világát és gyakorlatilag minden területet kiszolgálnának. A tranzakciót 18 hónapon belül hajtják végre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.