Hirdetés

Hivatalos: elmarad a CES 2021



|

A 2021 januárjára tervezett rendezvényt nem tartják meg, digitális eseményt szerveznek helyette.

Hirdetés

Az már tavasszal egyértelművé vált, hogy idén nincs értelme nemzetközi közönséget mozgató rendezvényeket szervezni, mert a külföldi újságírók nem fognak részt venni rajtuk, a kiállítók sem törik össze magukat, és egyébként is problémás annyi embert összeterelni, amennyi egy CES-re, egy Comic-Conra, egy gamescomra vagy egy E3-ra ellátogat. 

Hirdetés

A világ egyik legnagyobb technológiai rendezvénye a Las Vegas-i Consumer Electronics Show, amit minden év januárjában tartanak, de a szervezők ma bejelentették, hogy a korábbi tervekkel ellentétben 2021-ben elmarad, nem tudják megtartani akkor sem, ha a távolságtartást elősegítő változásokat eszközölnek. A döntésben közrejátszhatott egy a korábbi résztvevőknek kiküldött felmérés eredménye is.

A szervezők digitális helyettesítő eseményt terveznek:

"A technológia segít a kapcsolattartásban, valamint hogy dolgozni, tanulni tudjunk a járvány során - az innováció segítségével újragondoljuk a CES 2021-et, és összehozzuk a tech-közösséget. 2021-ben digitális platformra váltunk, minek köszönhetően egyedi élményeket nyújthatunk, amiken keresztül kiállítóink meglévő és új közönségekkel léphetnek kapcsolatba."

A napokban zajlott a San Diego Comic-Con digitális rendezvénye, ami technikai problémák és a legfontosabb résztvevők távolmaradása miatt erősen félresikerült. Reméljük, mindenki tanul a hibákból, de azt még jobban, hogy hamar helyreáll a rend, és újra hagyományos eseményekről szállíthatjuk a fontos információkat, beszámolókat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.