Hirdetés

Idén sem lesz semmi a nagy beígért Facebook titkosításból



|

"The future is private" - ígérte meg két éve Mark Zuckerberg, amin már akkor is sokan kétkedve ingatták a fejüket, de úgy tűnik, hogy a titkosítás fejlesztésének tempója jól belassult.

Hirdetés

Nyilvánvaló, hogy egy alapvetően monopol helyzetben lévő cégnek nem annyira számít, hogy megtartsa saját ígéreteit, vagy odafigyeljen a fogyasztói aggályokra, ezzel együtt a Facebook vezetője nagyot vállalt 2019-ben azzal, hogy megígérte, a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a magánszféra védelmére.

Persze már most is tehetünk lépéseket annak érdekében, hogy a közösségi oldalhoz tartozó chatszolgáltatásban zajló beszélgetésünk privát maradjon, de a globális cél - legalábbis Zuckerberg ígérete szerint - az lenne, hogy az Instagram, a WhatsApp és a Messenger csevegők háttérbeli infrastruktúráját teljesen összefésüljék, és úgynevezett  end-to-end encryptiont, vagyis a végpontok közti titkosítást biztosítsák a felhasználóknak.

Hirdetés

Az már biztos, hogy erre az utópiára még várnunk kell. A Messengerben 2016 óta van Secret Conversation, az Instagram még nem is látott hasonlót, és a Facebook szeretne platformok közti kommunikációt kiépíteni a jövőben, hogy a felhasználók könnyebben tudják kiszűrni a zaklató üzeneteket és a nem kívánt kapcsolatokat. 

Bár két év telt el Zuckerberg nagy ígérete óta, de most a Facebook hivatalos blogja szerint még türelemmel várhatunk a beígért végpontok közti titkosításra, a Messenger és az Instagram Direct csak valamikor 2022-ben kaphatják meg a funkciót.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.