Hirdetés

Mobilos mesterséges intelligencia és játékos perifériák



|

Berlinben megnéztük, mivel készül a Huawei októberre, aztán pedig átsétáltunk a Razer gaming termékeihez, és persze videóztunk, ahogy csak a csövön kifért.

Hirdetés

Az IFA kiállításon néha egymás mellé kerülnek a konzumer mobilos világ csúcsai és a legkeményebb játékos hardverek, ezért először megnéztük a Huawei bemutatóját és standját, ahol előre felhájpolták a valóban kegyetlennek ígérkező, októberben érkező friss mobilprocesszort. Ha az ígéretek valóra válnak, az új Huawei telefon megint hengerelni fog. Aztán pedig a Razernél jártunk, ahol kiderült, a gyártó képes a menőség-brutalitás-kúlság szentháromság mellé a kifinomultság szót is beépíteni gamer hardvereibe. A szöveges cikk végén figyel a videó, amit a két gyártónál készítettünk.

Hirdetés

A 7 nanométeres óriás

A Huawei még nem az őszi csúcsmobilját mutatta be, ez ugyanis csak októberben érkezik, de már mindent elmondott a legújabb processzoráról, ami a telefont hajtja. A Kirin 980 rendszerchip az első 7 nanométeres technológiával készült mobilproci, és egy külön cikkben részletesen is összeszedtük, mit lehet róla tudni. Itt elég csak annyi, hogy brutális teljesítményt ígér, ahogy a hozzá kapcsolódó Mali G76 GPU sem lesz apróholmi.

Fontos, hogy a gyorsaság mellett az energiahatékonyság kérdésére is keményen rádolgoztak a Kirin 980-ban, amely ráadásul már az 5G hálózatokra is felkészült. Egyébként a Huawei standján láttunk egyéb finomságokat is, például a bőr hátlapos P20 Pro-t (tetszenek emlékezni az LG G4-re?), calamint a különleges fehér és fekete árnyalatokban kapható P20-at. Bemutattak egy csuklóra csatolható intelligens tracking eszközt, valamint egy okoshangszórót is, ez utóbbi viszont egyelőre csak Alexa kompatibilis, így a magyar piacon nem lesz elérhető.

Kifinomult erő játékosoknak

A Razer strandján "Raise the level cap" (szabad fordításban "Emeld meg az elérhető maximális szintet") szlogennel villantottak meg többek között három új gaming perifériát. A Kraken Tournament Edition fejhallgató például abban jeleskedik, hogy végre eltávolodik a "játékos fejhallgató egyenlő brutális basszus" sztereotípiától, a kiegyenlített hangkép érdekében külön basszusszabályzót kapott a THX vezérlő egység, ahol mi magunk állíthatjuk be a mély hangok arányát. Szintén jóféle extra, hogy a játék közben a team-chat és a játék saját hangjának balanszát is állíthatjuk a kedvünk szerint.

A Black Widow Elite billentyűzet megkapta a Razer más eszközeiről ismert multimédiás vezérlő egységet, valamint azt a képességet, hogy az összes gombot egyenként lehet makrózni másodlagos funkcióval is. A belső memóriával, profilmentéssel ellátott perifériához egy mágnesesen csatlakoztatható, kényelmes csuklópánt is jár, ráadásul a Razer egy kicsit az árat is lejjebb nyomta a középkategória felé.

Végül láttuk a Mamba Wireless egeret, amely vezeték nélkül már 50 órán keresztül bírja a strapát, aztán 8 óra alatt tölthető fel teljesen (tehát a játék után éjszaka elég a töltőn hagyni). Emellett pedig lehetőség van arra is, hogy vezetékes módban használjuk, ha épp nincs időnk tölteni, vagy így kényelmesebb.

Nézzük mindezt videós formában is a helyszínről!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.