Hirdetés

Így futtathatsz Windows 95-öt a mostani gépeden, vagy akár mobilon



|

A napokban ünnepelte negyedszázados évfordulóját a Windows 95, ennek alkalmából kipróbáltunk két olyan módszert, amellyel ma is futtathatod az ikonikus rendszert.

Hirdetés

Augusztus 24-én volt 25 éve, hogy hivatalosan is megjelent a Microsoft Windows 95, amely a PC-ken igazán népszerűvé és elterjedtté tette a grafikus operációs rendszereket. Az évforduló kapcsán külön cikket szenteltünk a Windows 95 történetének, de kíváncsiak voltunk, hogyan lehet manapság nosztalgiázni vele egy sort úgy, hogy konkrétan el is indítjuk.

Hirdetés

A mai gépeken egy sor kompatibilitási gond miatt értelemszerűen kevéssé szerencsés próbálkozni azzal, hogy hagyományos módszerrel telepítjük a Windows 95-öt. Az pedig esélyesen nem sokakra érvényes, hogy van a szekrényben egy 90-es évek második felében gyártott komplett PC, amely még működőképes is, így azt időről-időre elő lehet szedni ilyen célokra. Szerencsére ott vannak a virtuális gépes megoldások, amelyekkel máris összerakhatunk egy olyan "szellemmasinát", amelyre felküzdhetjük a negyedszázados szoftvert.

Így telepíthetsz könnyen Windows 95-öt

Persze nem mindenki profi a virtuális gépek létrehozásában és konfigurálásában, de nekik is van több megoldás arra, hogy belemerüljenek a Windows 95-be. Az első ilyen lehetőség egy Windows 10-re, Mac OS-t futtató, vagy linuxos gépekre telepíthető szoftver, amelyet GitHubról lehet letölteni. A Felix Rieseberg által készített emulátor gyorsan felkúszik a gépre és azonnal indítható is. Már önmagában is kiválóan működik, ráadásul több korabeli szoftvert is felrakott rá a készítő, így simán próbálkozhatunk például az Aknakeresővel vagy a Pasziánsszal. Haladóknak még azt is lehetővé teszi a szoftver, hogy virtuális floppy meghajtót hozzunk létre, amelyben img formátumú lemezképeket elhelyezve mi magunk is telepítsünk szoftvereket a virtuális Windows 95-re.

Sajnos jogi megfontolásokból egy csomó egykori szoftver alapértelmezésben hiányzik ebből a verzióból, de ha valakinek megvan floppyn, felügyeskedheti a fenti módszerrel. Ami biztosan nem fog működni, az az internet, pedig még Netscape Navigator böngésző is megtalálható a rendszerben, ez azonban sajnos "nem lát ki" a virtuális gépből. Az egyébként nem teljesen egyértelmű, mennyire jogtiszta így Windows 95-öt futtatni, a készítő hangoztatja is, hogy a projekt csak "szórakoztató és edukációs" célokat szolgál.

Használj Windows 95-öt böngészőből!

A másik módszer az agg rendszer kipróbálására az, ha böngészőből futtatjuk az Andrea Faulds által összerakott, DOSBox-ra és Javascriptre épülő változatot - az emulátor weboldalán a szövegben keressük meg a Start Windows 95 gombot és kattintsunk rá egy izmosat. Ennek az előnye az, hogy még egy mobilon is képes elindulni, bár a kezelése itt kissé kaotikus az érintéses módszer miatt, és viszonylag izmos telefon kell a zökkenőmentes működéséhez. Emellett viszont bármilyen PC-n és tableten is futtatható, amely képes Javascriptet kezelni böngészőben.

Itt is futtathatjuk a rendszerbe annak idején beletuszkolt alapvető appokat, így a Jegyzettömböt, a WordPadet vagy a Paintet. Ezt a projektet elvileg folyamatosan csiszolja a fejlesztő, mert néhol még akadnak benne hibák, a Hangrögzítő például elindul ugyan, de kilépéskor lefagyasztja a virtuális gépet, ahogy az Internet Explorer már indításkor ugyanezt teszi.

Arra viszont mindkét projekt tökéletesen alkalmas, hogy azok, akik annak idején megélték a Windows 95 bevezetését, most kicsit aktívan révedjenek el a múltban, azok pedig, akik már csak hírből ismerik a számukra ősi rendszert, végre maguk is kipróbálják anélkül, hogy ehhez bármilyen extra tudás vagy trükközés szükségeltetne. Jó nosztalgiázást!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.