Hirdetés

Ilyen lesz a Huawei Kirin 980-as csúcslapkája



|

Egyedi GPU egészítheti ki a 8-magos processzort a Huawei Mate 20 Pro készülékbe kerülő SoC-n.

Hirdetés

Októberben debütál majd a Huawei következő csúcskészüléke, a Mate 20 Pro. Ez egyben azt is jelenti, hogy érkezik a kínai cég következő csúcslapkája, amelyet menetrend szerint, formálisan már az IFA kiállításon bemutat. 

Hirdetés

Kínai források persze már előre megszellőztették, hogy mit tud majd az új SoC. 

A HiSilicon Kirin 980-as chip 8-magos processzort rejt majd. Négy Cortex-A55 mag gondoskodik a kisebb erőt igénylő feladatokról. míg négy Cortex-A77 jelenti a nehéztüzérséget, 2,8 GHz-es órajellel. Ez utóbbi egyelőre nem is létezik, ezt érdemes hozzátenni. 

Az új chip mindenesetre házon belül fejlesztett GPU-t is ígér, méghozzá olyat, ami akár 50 százalékkal lekörözi a Snapdragon 845-ben bevetett Adreno 630-at. 

A Kirin 980-at egyébként a TSMC gyártja majd, 7 nm-es technológiával. Az új SoC elsőként a Huawei Mate 20 Pro zászlóshajóban debütál majd, és jelentős teljesítménynövekedést ígér. Közeledik persze az Apple A12 és a Qualcomm Snapdragon 855 is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.