Hirdetés

A processzorainak hála rekorddal zárta a 2019-es évét az Intel



|

Rekordot jelentett a negyedik negyedév során a gyártó, ezt pedig a 10 nm-es processzorok mellett a készletgondok részleges megoldásának köszönheti.

Hirdetés

Az Intel sok-sok éven át uralta a processzorpiacot, az AMD labdába sem tudott rúgni mellette. Az utóbbi időben azonban több dolog is nehezítette a cég helyzetét a szektorban. Egyik oldalról az AMD Ryzen processzorok több mint vállalható alternatívaként belerondítottak az Intel játékába, másrészt pedig az Intel folyamatos készlethiányokkal küzdött: állítólag olyan sokan akartak a lapkáiból, hogy nem bírta kiszolgálni a nagy keresletet. Ez persze ördögi kör, hiszen így nehezebb volt Intel CPU-hoz jutni, az drágább is lett, és mindez megint a Ryzen chipek mellett szólt. 

Hirdetés

Mindezek fényében elég nagy meglepetés volt, amikor az Intel bejelentette: a negyedik negyedéve tavaly látványos rekordot eredményezett. Ez állítólag annak köszönhető, hogy az ostyakészletek tovább emelkednek, a kapacitásokat folyamatosan bővítik, és sikerült részben átállni a 10 nm-es gyártási technológiára. 

Az érintett három hónap során az Intel 20,2 milliárd dolláros árbevételt szerzett, ami éves szinten 8 százalékos növekedést jelez. A nyereség 6,9 milliárd volt, ez 9 százalékos előrelépés. A következő negyedévre 19 milliárdos bevételt várnak, ami egy hajszállal több, mint tavaly. A kitűnő eredmények egyébként főként az adatközpontokra szakosodott divíziónak köszönhetőek, az onnan származó árbevétel ugyanis 19 százalékot nőtt, még az Intel várakozásait is felülmúlva. 

A Windows 7 is segített az Intel helyzetén

Az ünnepi szezonban sokat profitált az Intel abból is, hogy sokan elkezdtek átállni Windows 7-ről Windows 10-re. Mindez megdobta a PC-s eladásokat, de az Intel szerint 2020-ban ez a trend már nem lesz jellemző, ezért is várnak visszaesést a PC-s szektor árbevételeiben, erősebb első félév mellett. 

Az Intel 2020-ban sokkal erősebb versenyre is készül, arra számítanak, hogy az AMD még nagyobb fenyegetést jelent majd rájuk nézve, annak ellenére is, hogy a gyártást sikerül gatyába rázni. Készlethiány még mindig adódhat, de a kapacitásokat tovább emelik, és az olcsóbb processzorokra is sokkal jobban koncentrálnak a jövőben. A helyzet az év második felére javulhat látványosabban. 

És hogy mi újság a 10 nm-es processzorokkal? Jelenleg 44 rendszerben van tizedik-generációs, 10 nm-es Ice Lake chip, idén további 9 termék jön a technológiára építve, köztük az első dedikált Xe GPU. Egyelőre árbevételben ez nem annyira mutatkozik meg az Intel szerint, de gyorsan átnyergelnek majd a 10 nm+ technológiás Tiger Lake platformra, majd 2021-ben már 7 nm-es Ponte Vecchio GPU-kat szállítanának szerverekbe. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.