Hirdetés

Bezárja a Nervana ajtaját az Intel



|

Az Intel már nem fókuszál többé a chipek mélytanulására szakosodott Nervanára, inkább a Habanára koncentrál.

Hirdetés

A mélytanulással foglalkozó Karl Freund elemző szerint az Intel bezárja a Nervana ajtaját, vagyis lehúzza a rolót az a chipek mélytanulására szakosodott startup, amelyet az óriás 2016-ban vásárolt fel. A jövőben az Intel inkább a másik, 2 milliárd dollárhoz közeli összegért felvásárolt startupot, a Habana Labst támogatja. 

Hirdetés

A korábbi ügyfelek számára még él az NNP-I chip támogatása, de az NNP-T AI tervezését leállították. Ez persze nem olyan meglepő a Habana felvásárlásának fényében, hiszen mindkét cég az adatközpontokkal foglalkozó mélytanulási neurális hálózatokkal foglalkozik. 

A felvásárláskor az Intel azt mondta, az első napon még nem hoz komoly stratégiai döntéseket, és a Habana független marad. Azt viszont senki sem tudja, hogy most mi lesz a Nervana csapatával, vagy hogy beolvasztják-e a Habanába. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.