Hirdetés

Ismét útnak indult a Windows 10 októberi frissítése



|

A Microsoft úgy gondolja, hogy sikerült elhárítani az adattörlési hibákat, ezért újból kiadta a Windows 10 nagy októberi frissítését.

Hirdetés

A Windows 10 nagy októberi frissítése (a 1809-es verzió) sok újdonságot hoz magával a PC-s felhasználóknak. Ezekről itt és itt külön is beszéltünk, a vágólap és a Start menü extráira pedig szintén kitértünk. Sajnos azonban az október 2-án elindult frissítéseket napokon belül le kellett állítani, mert egyeseknél adatokat törölt a csomag. 

Hirdetés

A Microsoft úgy gondolja, hogy mostanra sikerült kijavítani a hibát, ezért november közepén ismét megjelent a Windows 10 nagy októberi frissítése. 

Érthető okokból a Microsoft ezúttal óvatosabb. A cég szerint a frissítés a Windows Update-en keresztül válik majd elérhetővé, akkor, amikor az adatok azt mutatják, hogy az eszköz készen áll rá, és a felhasználó jó élményben részesül. Vagyis más szóval a Microsoft diagnosztikai adatai döntik el, hogy van-e bármi különleges egy-egy konfigurációban, ami problémákhoz, inkompatibilitáshoz vagy frissítési hibához vezetne. 

Mindez persze csak az ismert hibák elkerülésében segít. Ha valaki pórul jár, és olyan hibába fut, amit a Microsoft még nem tesztelt, akkor továbbra is okozhat számára nehézségeket a rendszerfrissítés. A Microsoft azonban átláthatóbbá tette, miként tesztel a frissítések nagy közzététele előtt. Ráadásul egy olyan ábrát is mellékelt a redmondi cég, amely szerint az elmúlt években egyre kevesebb baj van a Windows-frissítésekkel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.