Hirdetés

Javítható az új Surface Laptop, csak nem otthon



|

Frissíteni és javítani sem igazán lehet majd otthon a Surface Laptop 3-at, de mindez megoldható, ha valaki üzleti ügyfél.

Hirdetés

Amikor a Microsoft a héten bemutatta az új Surface Laptop 3-at, akkor a cég termékigazgatója elárulta, hogy ezt már könnyebb javítani, mint az előző modellt. Panos Panay még a billentyűzetet is levette, hogy megmutassa az eszköz belsejét a demó során. Az utalások és az eltávolítható tárhely említése után mindenki arra következtetett, hogy az új laptop javítható és fejleszthető is. 

Hirdetés

Kiderült, hogy valóban az, csak éppen nem otthoni környezetben. A felhasználó ugyanis nem tudja kivenni a tárhelyet, erre csak a Microsoft által képzett technikusok lesznek képesek, ami a Gizmodo szerint a hitelesített szervizeket jelenti. Tehát az otthoni SSD-cserét nem támogatja a Microsoft, sőt, a ház megbontása is elég lehet a garancia elvesztéséhez. 

A szakértők szerint Panay azért beszélt annyit a javíthatóságról, mert a mondandóját nem is a fogyasztóknak, hanem az üzleti ügyfeleknek szánta. A lényeg az, hogy senki nem spórol majd azzal, hogy belépőszintű Surface Laptopot vesz, és utólag cserél benne SSD-t. Bár az SSD-k vételára gyorsan zuhan, a Microsoft mégis 300 dollárt kér, ha valaki 128 GB helyett 256 GB tárhelyet kér. 

SSD-t cserélni így igazából csak a Surface Pro X-ben lesz könnyebb, a kitámasztó alatt van egy panel, ami ezt lehetővé teszi, de csak speciális csavarhúzó használata mellett. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.