Hirdetés

Jelentős mértékben emelkedhet a laptopok vételára



|

A Gartner arra figyelmeztet, hogy Amerikában nagy mértékben emelkedhet a notebookok vételára, amennyiben Amerika újabb vámokat vet ki Kína irányába.

Hirdetés

Bizonytalan jövőre számíthat a PC-s piac, mindez a Gartner elemzőcég szerint pedig azért van így, mert Amerika újabb és újabb vámokat vetne ki Kína irányába. 

Hirdetés

Az elemzők szerint 2019 második negyedévében végre 1,5 százalékkal nőttek az eladások (éves összehasonlításban), azonban ez a növekedés nem tart sokáig, ha Amerika és Kína nem rendezik a nézeteltéréseiket.

A szakértők azt mondják, hogy a keresletnövekedés az üzleti szektornak köszönhető, amely egyre nagyobb mértékben áll át a Windows 10-re. Elsősorban az asztali PC-k eladásai nőttek, a mobilos PC-k eladásainak csökkenését is képesek voltak kompenzálni. 

A Gartner úgy gondolja, hogy amennyiben Amerika és Kína nem rendezik a helyzetet, akkor Amerika a laptopokra és tabletekre is vámot vetne ki. Mivel a legtöbb ilyen terméket Kínában gyártják, ezért Amerikában jelentős mértékben emelkedhet ezeknek a vételára. Azután persze valószínűleg a világ többi részén is, hiszen valamilyen indokkal úgyis mindig fentebb igazítják az árakat a cégek. 

Egyes gyártók úgy előznék meg a helyzetet, hogy Ázsia délkeleti részére költöztetnék a gyártást, ami persze nem megy egyről a kettőre. A bizonytalanságok miatt pedig senki nem tudja, hogy merre induljon el. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.