Hirdetés

Jogod lehet hozzá, hogy ne egy vagyonért javítsák a méregdrága készülékeidet



|

Egyre több helyen igyekeznek elérni, hogy az elektronikai termékek ne avuljanak el olyan gyorsan, a javításuk pedig ne kerüljön annyiba, mint maguk az eszközök új korukban.

Hirdetés

Egyre többen gondolják úgy, hogy manapság már nevetségesen rövid az okoseszközeink élettartama. Néha úgy érezzük, hogy a méregdrága készülékeket kifejezetten úgy tervezték, hogy tönkremenjenek a garancia lejárta után pár hónappal. Miközben a GreenPeace-hez hasonló szervezetek már korábban is kiemelten foglalkoztak a tervezett elavulással, addig napjainkban az átlagfelhasználókat is egyre jobban érdekli ez a téma (főleg az iPhone-lassításos botrány óta), és az e-szemét is egyre nagyobb figyelmet kap. 

Hirdetés

Az Európai Unió már tavaly nyáron elkezdte annak a törvénytervezetnek a kidolgozását, amellyel a rövid termékélettartam ellen küzdenének. Ennek keretében kötelezővé tennék az eszközök könnyebb és olcsóbb javíthatóságát is, ami végeredményben azt jelentené, hogy a fogyasztók például a nekik tetsző boltban végeztethetnék el a javítást. 

Jelenleg sok gyártó olyan programot használ, ami meggátolja a termékek javítását otthon vagy nem hitelesített üzletekben. A nagy cégek (nem csak a mobilgyártók) olyan jogi kitételeket és szoftveres zárolásokat alkalmaznak, amelyeknek hála másodlagos bevételi forrást jelentenek a javítások. Azok pedig egyre drágábbak, mint az aktuális iPhone-ok üveg hátlapjai óta tudjuk. Egy modern zászlóshajón a kijelző- és/vagy hátlapcsere szinte biztosan drágább 100 000 forintnál. 

Az EU nem csak azt a jogot garantálná, hogy az állampolgárai bárhol javíttathassák a termékeiket garanciavesztés nélkül, hanem azt is elérné, hogy a cégek a termékeiket a javíthatóság jegyében tervezzék. A sérült alkatrészek cseréje ilyen megközelítésben gyors és egyszerű lenne. 

Hasonló törvények egyes amerikai államokban is vannak, ugyanakkor csak sok évnyi vita után sikerül megállapodni a konkrétumokról, és csak bizonyos részpiacokra vonatkozóan. 

Kalifornia állam most egy olyan tervezeten dolgozik, ami kötelezné az Apple-t és a többi gyártót, hogy a javításhoz kapcsolódó útmutatókat és leírásokat mindenki számára elérhetővé tegye. 

A vélemények szerint a technológiai függőség ösvényén egyre több e-szemetet termelünk, Amerika üzleti szokása pedig az lett, hogy ha elad valakinek valamit, akkor az illető csak a konkrét cégnél javíttathatja azt meg, újabb 1000 dollárért. 

Kalifornia a tizennyolcadik olyan állam, ahol effajta törvények bevezetésén dolgoznak. Az Apple, az IBM, a Cisco és a többi óriás nagy erőkkel küzd ezek ellen. Az álláspontjaik szerint nekik kell irányítaniuk a javítási folyamatokat, ellenkező esetben nem lehet a biztonsági és a környezetvédelmi előírásokat teljesíteni. 

A tervezet támogatói szerint a gyártók az elmúlt két évtized során monopolizálták a szervizpiacot azzal, hogy visszatartják az útmutatókat, illetve egyedi alkatrészeket terveznek a termékeikhez. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.