Hirdetés

Jön a SpaceX műholdalapú internetszolgáltatása



|

12 000 alacsonyan keringő műholddal kezdene a SpaceX, egyesek szerint ugyanakkor félő, hogy hatalmas mennyiségű űrszemét lesz a végeredmény.

Hirdetés

A SpaceX általában igen komoly célokat tűz ki maga elé. Elon Musk a Marsra költöztetné az embereket, a cég pedig részben újrafelhasználható rakétákkal igyekszik csökkenteni a költségeket, ami a dolgok űrbe való felküldését illeti. Mindezek mellett szélessávú internetet is szórna a félreeső területeken, illetve versenyt csinálna az internetszolgáltatóknak a normál területeken. 

Hirdetés

Mindehhez olyan technológiát fejleszt egy ideje, ami lehetővé teszi a műholdalapú internetszolgáltatást. Ennek a neve Starlink, és az FCC nemrég engedélyt adott a SpaceX-nek a hálózat megépítésére. 

A tervek szerint a SpaceX 12 000 műholdat lőne fel: első körben 4425 fix pozíciójú műholdat juttat el alacsony keringési pályára. Ezek küldik majd oda-vissza az adatokat. 

Ez elég sok műhold, és egyesek amiatt aggódnak, hogy még több lesz az űrszemét, esetleg interferenciát tapasztalunk majd más műholdas kommunikációs rendszereknél. A SpaceX szerint ilyesmi nem fordulhat elő, ugyanis minden műhold 31 mérföld távolságra lesz az előzőtől. 

Minek ennyi műhold a SpaceX-nek? A normál műholdak a Föld fölött 22 000 mérfölddel, geoszinkron pályán keringenek. A SpaceX a műholdjait csak 200 - 800 mérföld magasságba lőné fel, vagyis a jelerősség és a válaszidő kedvezőbb lesz, cserébe sokkal kisebb területet képesek lefedni. Az első 4425 műhold nagyjából 700 mérfölddel lesz a Föld felszíne fölött. A következő 7500 csak 200 mérfölddel lesz a fejünk fölött. Mindeddig összesen két ilyen műholdat juttatott ki a világűrbe a SpaceX, tesztjelleggel. 

A műholdas internet régóta jelen van, de általánosságban lassú és gyenge válaszidőt kínál. Mivel most alacsony keringési pályát használna a SpaceX, így a problémák elvileg megoldhatóak. Az üvegszálas elérés teljesítményét persze nem közelítik majd meg, de nem is lesz szükség tornyok és kábelek kiépítésére. A SpaceX az ötletéből 2025-re évente 30 milliárd amerikai dollárt akar keresni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.