Hirdetés

Júniusban jönnek az új Ryzen CPU-k és a Navi GPU



|

Az idei Computex nyitóbeszédét dr. Lisa Su, az AMD ügyvezetője tartja. Elvileg itt debütálnak a harmadik-generációs Ryzen processzor és a Radeon Navi GPU is.

Hirdetés

Idén is júniusban rendezik a Computex kiállítást, Tajpejben. A rendezvény mögött álló kormányzati TAITRA nemrég bejelentette, hogy a kiállítás nyitóbeszédét dr. Lisa Su, az AMD ügyvezetője tartja. 

Hirdetés

Ezzel egyszerre az is kiderült, hogy az AMD ezen a rendezvényen legalább négy termékvonalat jelent be vagy dob piacra. Ekkor érkeznek az AMD harmadik-generációs asztali Ryzen processzorai, amelyek AM4-es foglalatra építenek, és már Zen 2 mikroarchitektúrát használnak, több-chipes modulon. Ezek jelenleg Matisse kódnéven futnak. Ezeknek a processzoroknak a startját egy másik nagy bejelentés követi majd, ami a gyártó második-generációs, üzleti EPYC processzoraival kapcsolatos, amelyek a Rome MCM-re alapoznak. 

A PC-s felhasználók azonban egy másik remek hírnek is örülhetnek. Szintén ekkor mutatkozik be technikai oldalról vagy teljes mértékben a Radeon Navi GPU, amit elvileg az AMD az alapoktól tervezett, és 7 nm-es gyártástechnológiával készít. Azt egyelőre nem tudni, hogy az AMD a fogyasztói vagy az üzleti piacon nyitna a Navival, ahogyan a DXR gyorsítás megléte is kérdés. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.