Hirdetés

Két furcsa hibát is okoz a Windows 10 májusi frissítése



|

A Microsoft már dolgozik a javításon, de átmeneti megoldással mindkét probléma kiküszöbölhető.

Hirdetés

Nemrégiben már elérhető vált minden Windows 10 felhasználó számára az operációs rendszer legújabb, májusi frissítése, amit eddig a Windows Insider programban résztvevő tesztelhettek.

A 21H1 kódjelű update azonban a több hónapos fejlesztés ellenére sem hibátlan, a beszámolók alapján eddig két problémát fedeztek fel az emberek. Szerencsére nem kék halált okoz a frissítés, mint az az áprilisi verzió esetében történt, jóval kisebb problémákról beszélünk.

A Windows hivatalos információi alapján kiderült, hogy a 21H1 frissítés telepítését követően probléma akadhat a számítógépek hangrendszerével. Bizonyos 5.1 Dolby Digital beállításokat használva ugyanis éles, csikorgásra emlékeztető zaj hallható. A vállalat már dolgozik az elhárításon, addig elkerülni pedig úgy lehet a hibát, ha a térbeli hangzás opciót kikapcsoljuk.

Hirdetés

A frissítés másik hibája a Furigana japán olvasási segédletre vonatkozik, ami hazánkban feltehetően kevés felhasználót érint. Ezzel abban az esetben találkozhatnak a felhasználók, ha a japán nyelvű Input Method Editorban kandzsi karaktereket használnak, ugyanis azokat nem minden esetben egészíti ki helyesen a rendszer. Ebben az esetben érdemes az IME korábbi verziójára váltani, amihez a Microsoft biztosított hivatalos segédletet.

A két hiba a 21H1, 20H2 és 2004 Windows verziók esetében is megfigyelhető volt, a Microsoft pedig már dolgozik az elhárításon, vélhetően a következő frissítésben javítani fogja ezeket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.