Hirdetés

Komoly gondot jelenthet az Intelnek az AMD Genoa szerverplatformja



|

A legfrissebb kiszivárgott adatok szerint komoly fejlődést hoz a jövő évi megjelenéssel tervezett új Epyc generáció, ez pedig új frontot nyit az Intel-AMD harcban.

Hirdetés

Aki eddig is követte az AMD termékbejelentéseit, már tudja, hogy tűpontos ütemterv mentén érkeznek évről-évre a különböző területekre fejlesztett hardverek, platformok vagy szoftveres újítások. Az elmúlt félév az asztali és hordozható számítógépekbe szánt újdonságokról szólt, a Ryzen 5000-es széria mellett az új RDNA2 architektúrára épülő Radeonokat is megismerhette a világ.

Azonban a vállalatnak akad még egy fontos területe, ahová szintén gőzerővel fejleszti a megoldásait; ez pedig nem más, mint a szerverpiac. Az idei évre várható "Milan" kódnevű platform megjelenéséig nem kell már sokat aludni a partnergyártóknak és a nagyvállalati ügyfeleknek, az Epyc 7003-as sorozatú központi egységek a Zen 3 architektúra minden fontos fejlesztésével együtt vélhetően idén is versenyképesek lesznek az Intel Xeon megoldásaival szemben.

Hirdetés

Az AMD kiszolgálói platformjairól meglehetősen sok információval rendelkező ExecutableFix Twitter fiók azonban már nem 2021-gyel foglalkozik, hanem a jövő évre várható erőviszonyokkal. Az eddig meg nem erősített adatok szerint pedig úgy fest, hogy az Intelnek 2022-ben is komoly fejtörést okozhatnak az Epyc processzorok.

Korábban kiszivárgott, hogy az AMD nemcsak magát az architektúrát fejleszti, és lép át a Zen 4 fejlődési lépcsőre, hanem fizikailag is további előrelépésekben gondolkodik. Az Epyc esetében jelenleg a 64 mag/128 szál a legmagasabb konfiguráció, a "Genoa" platformnál azonban ez 96 mag/ 192 szálra változik.

A vállalat mindezt úgy éri el, hogy az ún. "chiplet" építési dizájnt picit átvariálja, és a páros csoportosítás mellett a trióba rendezett végrehajtóegységek is felmerülhetnek. Az alábbi illusztráción egyelőre csak egy feltételezett tokozási rend látszik, ám a szemfülesek azt is észrevehetik, hogy a processzor mérete jóval nagyobb az aktuális generációkkal összehasonlítva.

Baloldalon 2020/21-es generáció, míg jobboldalt a jövő évi, feltételezett dizájn

Ennek egyik fő oka az új tokozás/lábkiosztás bevezetése is, ami egyben új foglalatot is eredményez. A 4094 tüskét tartalmazó SP3-foglalatot felváltja a 6096 tűs SP5, ami így egyéb lehetőségeket is megenged a platform számára. Markáns változáson megy át például a memóriavezérlő, ami a "Genoa" esetében 12-csatornás DDR5-re fejlődik, a támogatott maximális memória órajel pedig 5,2 GHz lesz. Ehhez társul még a PCI Express 5.0 szabvány támogatása, egyutas elrendezésben a platform 128 PCIe-sávot, kétutas kiépítésben pedig akár 160 PCIe-sávot képes kezelni.

A várhatóan igen magas számítási teljesítményt elérő 4. generációs Epyc processzorok "chiplet" egységei a tervek szerint 5 nm-es csíkszélességen készülnek, a magszám növelése, valamint az órajelek szinten tartása miatt azonban még így is megnövekedett fogyasztási keretekkel számolhatnak a szerverpiaci résztvevői.

A legmagasabb, 96 magos példányok tipikus TDP-értéke 320 W-ra emelkedik a jelenlegi 280 W-os (64 mag esetén) szintről, a szervergyártók azonban lehetőséget kapnak egy 400 W-os limit használatára is attól függően, hogy milyen hardveres környezetben, milyen felhasználási területre kerül az adott központi egység.

Miközben a "Milan" platform piaci startjára várunk, az AMD gőzerővel dolgozik a Zen 4-en.

A teljes termékpaletta természetesen még nem ismert, de az eddigi információk alapján a 16 és 32 magos kínálat tűnik még igazán izgalmasnak, ahol az 5 nm-nek köszönhetően különösen fontossá válhat az egy magra jutó energiafelhasználás az Intel Sapphire Rapids szerverplatformjához viszonyítva.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.