Hirdetés

Ilyenek lehetnek a laptopok a 2020-as években



|

Ha ránézünk egy újabb laptopra, már most is teljesen mást látunk, mint amilyen az első hordozható PC volt, de a következő tíz évben további nagy változásokra lehet számítani.

Hirdetés

Kiterjesztett valóság, kiterjesztett használat

Kissé messzebb mutató előrejelzés, de az alapjai már ennek is készülnek: az AR, tehát a kiterjesztett valóság más, mint a masszív headsetekre épülő VR, meglévő kijelzők és szemüveg méretű szemüvegek használatával is egy csomó lehetőséget kínál. Már a Facebook is igazoltan dolgozik saját AR megoldásán, ahogy sok más nagy tech-cég fejleszt hasonlókat.

A laptopoknál az AR arra adhat lehetőséget, hogy szó szerint kiterjesszük a kétdimenziós kijelzők által közvetített képet, tehát egy hagyományos tervrajzot a képernyő elé virtuális hologramként kivetített 3D formában is megnézhetjük, sőt a megfelelő periférákkal akár forgathatjuk, nagyíthatjuk és szerkeszthetjük is. És simán eljöhet az, hogy a klasszikus Star Wars jelenet több mint fél évszázad után megvalósulhat: egy AR szemövegen át láthatjuk, ahogy a kijelzőn feltűnő Leia hercegnő hologram formájában feláll a billentyűzeten és Obi-Wan segítségét kéri.

Hirdetés

Modularitás és javíthatóság

Ez a szekció legalább annyira kívánság is a részünkről, mint amennyire jóslat, de minden alap megvan hozzá. Egyrészt már most látszik egy olyan irány, hogy a laptopgyártók egy része igyekszik jobban hozzáférhetővé tenni az eszközök belsejét, könnyebbé téve a javítást és mind több komponens cseréjét (nem, Apple, nem hozzád szóltam). A tavalyi évben például a Surface Laptop 3 kapott lépten-nyomon dicséreteket a sokrétű "bonthatósága" és hozzáférhetősége okán, és esélyesen többen is követik majd ebben a Microsoftot.

Másrészt az alkatrészek egyre kisebbé válnak, ezáltal egy főbb komponens cseréje sem azt jelenti majd, hogy ki kell bányásznunk egy teljes hasábnyi merevlemezt vagy egy hosszú lapnyi grafikus vezérlőt. Jó példa erre az, hogy míg tíz éve még az SSD-k klasszikus, hasáb alakú verziói is újdonságnak számítottak, ma már NVMe lapocskákon tárolhatunk terabájtokat, és ezeket simán be lehet szerelni olyan blokkokba a laptopok hátulján, amelyek egyetlen mozdulattal kipattinthatóak és cserélhetőek. És ehhez még szerviz se kell, sőt a garancia sem vész oda. Csoda lenne, nem?

5G, avagy villám-adat mindenhol

Tíz éve még nem képzeltük, hol tart majd 2020-ra a mobilnet. Ma már a legalapabb előfizetéshez is több gigányi adatkeret jár, és a 4G sebessége is tökéletesen elég munkától játékig bármire. Az 5G hálózatok kiépítése is megkezdődött, és idén már a Snapdragon 865 chip úttörő kialakítása miatt egy csomó telefon alapszinten kezeli majd a legújabb generációs hálózatot.

Innentől pedig nem kell sok ahhoz, hogy a laptopok is megkapják az 5G támogatást. Ezzel búcsút mondhatunk végleg az Ethernet csatlakozóknak, ráadásul a virtuális SIM kártyák bevezetésével még azzal sem kell bajlódni, hogy a szolgáltatónál másodlagos lapocskát igényeljünk. Egy 5G-képes laptoppal 2030-ban már tényleg megtehetjük azt, hogy akár 8K videókat streameljünk, hatalmas adatokat mozgassunk fel a felhőbe vagy le onnan. Szóval ha ma ott tartunk, hogy egy erős vezetékes internettel az otthoni irodákba költöztünk a céges épület helyett, 2030-ra elérhetjük azt is, hogy ez a home office ott legyen, ahová éppen aznap menni szeretnénk, tóparttól a hegytetőig.

Nem eszköz, hanem okos társ

Amikor a legutóbbi Computexen az ASUS bemutatta a Project Precog munkanévvel ellátott laptopját, eléggé elkerekedett a szemünk. Az egyelőre csak prototípusként létező eszközben ugyanis mesterséges intelligencia segíti a használatot, és ha ez a technológia egy évtizedet kap a fejlődésre, tényleg elképesztő dolgokra lehet képes. Képzeljük csak el, hogy a laptopunk érzékeli, hol vagyunk éppen, és ennek alapján automatikusan változtatja a munkakörnyezetet, a hangbeállításokat, a kijelző fényerejét, az azonnal elérhető appokat és így tovább.

Az eszköz figyeli a használatunk apró részleteit, és megtanulja, reggel milyen szoftvereket futtatunk leggyakrabban, a munkában milyen adatokra van legtöbbször szükségünk, átvesz tőlünk folyamatosan végrehajtandó feladatokat. Bár az MI ténykedését legalább olyan szinten szokás mostanában viszonylagos fenntartásokkal fogadni, mint amennyire örülni neki, most hagyjuk a sci-fi összeesküvés-elméleteket, és képzeljünk el egy olyan laptopot, ami egy csomó mindent megcsinál helyettünk, vagy a helyzetnek megfelelően tálcán kínál nekünk. A jelek azt mutatják, hogy 10 éven belül mindez valósággá válhat.

Szerintetek mit várhatunk a következő években a laptokok terén? Milyen újításoknak, funkcióknak örülnétek?

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.