Hirdetés

Lassúnak tűnik majd a gigabites internet, ha beérik ez az újítás



|

Újabb sikeres tesztet tartottak olyan technológiákkal, ami a felhasználóknak 10 gigabites internetelérést hozhat.

Hirdetés

Sok érdekes kísérlet folyik a vezeték nélküli internetelérés terén is, de az innováció nem állt meg a vezetékes szélessávú kapcsolatok terén sem. Nemrég a Comcast tartott egy izgalmas tesztet, aminek során új technológiákat bevetve elismerésre méltó le- és feltöltési sebességeket mérhettek. Elmondásuk szerint ráadásul ennek a kiterjesztéséhez nincs feltétlenül szükség a meglévő hálózatok radikális felújítására.

Az amerikai internetszolgáltató éles körülmények között tartott bemutatót 10G-s (azaz 10 gigabit/szekundum sebességre törekvő) hálózati technológiáiról, aminek során 8 Gbps-nél nagyobb letöltési, és 5 Gbps-nél gyorsabb feltöltési sebességet sikerült elérniük. A cég kiemelte, hogy az ilyen gyors internetkapcsolathoz szükséges infrastruktúra "már most ki van építve több tíz millió otthonban és vállalkozásnál világszerte", ez viszont nem jelenti, hogy bárki kérheti a 10 gigabites internethozzáférést akár már holnap.

Hirdetés

Egyfelől komoly fejlesztések kellettek a kísérlet sikeréhez a hálózati protokollok terén, a kifejezetten vezetékes kapcsolatok kezelésére kitalált DOCSIS szabvány legújabb, 4.0-ás változatának használatához pedig egy új hálózati csomópontot is építenie kellett a Comcastnak (ami elmondásuk szerint az első ilyen működő eszköz a világon). Emellett az Intel által a hálózati sebesség növelésére kitalált vCMTS technológiát is bevetették, illetve egy újfajta, egyelőre csak prototípusként létező modemre is szükség volt a bemutató megrendezésére. De ami magát az adathordozót illeti, a teszt során 80 kilométernyi optikai kábelen közlekedtek az adatcsomagok, így tényleg nincs arról szó, hogy egészen új kábelhálózatra lenne szükség a 10 gigabites internet elterjedéséhez.

A Comcastnél bíznak benne, hogy a bemutató során használt technológiák elterjedésével a több gigabites gyorsaságú internetelérés idővel elterjedt lehet, de ezen nem csak ők dolgoznak. Egy másik tesztben a Vecima Networks és a Charter Communications kettőse szintén a DOCSIS 4.0 technológiát kihasználva 8,5 Gbps-es letöltési, és 6 Gbps-es feltöltési sebességeket mért.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.