Hirdetés

Látványosan megroggyant a Huawei mobilos üzletága



|

Várhatóan hatvan százalékkal kevesebb készüléket fog leszállítani a cég a tavalyi mennyiséghez képest. Nem nehéz kitalálni, mi a csökkenés oka.

Hirdetés

A Nikkei Asia szerint a Huawei arról értesítette beszállítóit, hogy alkatrészrendeléseik több mint 60%-kal csökkenhetnek idén, ami a 2020-ban leszállított 189 millió telefon helyett egy olyan 70-80 millióhoz lehet elég.

A lap szerint ez természetesen a kínai vállalat elleni amerikai szankciók eredménye. A Huaweit 2019-ben feketelistázták az USA-ban: nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva Donald Trump egykori amerikai elnök rendelet formájában lehetetlenítette el a cég helyzetét az országban, minek következtében nemcsak bezuhantak az eladások, de a Google is megvonta tőlük az Android-támogatást, illetőleg több ország 5G-hálózatából is kitiltották eszközeiket.

Hirdetés

A Huawei nem kommentálta a hírt.

Január végén szó esett arról, hogy Joe Biden jelenlegi amerikai elnök csapata felülvizsgálhatja a tiltólistát és eltörölheti a Huawei elleni szankciókat, de február elején Gina Raimondo kereskedelmi miniszter már úgy nyilatkozott: nem látja indokoltnak, hogy szűkítsék a feketelistázott cégek körét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.