Hirdetés

Már elérhető a Framework teljesen testreszabható laptopja



|

A moduláris notebook a felhasználó kezébe adja a javítás és a fejlesztés lehetőségét.

Hirdetés

A moduláris, azaz könnyedén átalakítható és fejleszthető termékek sokak fantáziáját mozgatják, ám a fogyasztói tech kütyük piacán még nem igazán láttunk sikeres koncepciót. Az Intel például csúfos kudarcot vallott az ötlettel a PC-s szegmensben, a Motorolának és a Google-nek pedig az átvariálható telefonokba tört bele a bicskájuk.  

A baljós előzmények viszont nem tartják vissza a Framework nevű startupot, amely egy moduláris, Intel-alapú laptoppal igyekszik megvetni a lábát a piacon. A simán csak Framework Laptopnak hívott gépről először februárban adtunk hírt, most viszont már rendelhető az akkor még csak koncepció szintén létező termék. A notebookban minden alkatrész könnyedén cserélhető, egészen az alaplapig és az I/O portokig.

Hirdetés

Ez pedig nem csak a fejlesztéseket könnyíti meg, de összhangban áll a javításhoz való joggal is, hiszen a vásárlók így akár házilag is helyrepofozhatják a meghibásodott laptopjukat. De ha mégis a szerviz mellett döntenek, a Frameworkben nincsenek olyan műszaki megoldások (mint pl. az Apple speciális csavarjai), melyek szándékosan akadályozzák a szakemberek munkáját.

A moduláris laptop specifikációk széles skáláját kínálja: processzorból (Intel i5-1135G7, i7-1165G7, i7-1185G7), tárhelyből (256/512/1TB NVMe SSD) és memóriából (8/16/32 DDR4-3200) is három opciót kapunk. Maga a laptop pedig 13,5 hüvelykes, 2256X1504 felbontású kijelzővel, 55 Wh-ás akkumulátorral, 1080p-s kamerával és beépített ujjlenyomat-olvasóval érkezik.

A vásárlók bónuszként a kábeles átalakítókat is elfelejthetik, a kompakt bővítőkártyákkal ugyanis bármikor átvariálható az USB-C, USB-A, HDMI, DisplayPort és MicroSD portok aránya.

Nagyobb megkötés viszont, hogy a CPU fix, ezért a processzor leváltásához az egész alaplapot cserélni kell. Ezen kívül a játékok frontján sem ujjonghatunk, a Frameworkbe ugyanis nem rendelhető dedikált GPU, ám ezen azért valamelyest enyhíthetnek a felhőalapú szolgáltatások (pl. GeForce Now, Google Stadia, Xbox Cloud Gaming).

A Framework első példányai már el is keltek, konfigurációtól függően 999-1999 dolláros áron, aki pedig a teljes egyediségre szavaz, az a 700 dollárról induló DIY Editionre is befizethet. Ehhez minden fontos alkatrészt egyenként adhatunk hozzá, és az összeszerelés feladata is a vásárlóra hárul.

Ti vevők lennétek ilyen megoldásra?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.