Hirdetés

Már készül a Huawei Kirin 990-es csúcslapkája



|

A Kirin 990 már egy második-generációs, 7 nm-es chip lesz, feltehetően 5G-s modemmel és még jobb teljesítménnyel, mint a jelenlegi Kirin 980.

Hirdetés

A Kirin 980 az androidos mezőny első 7 nm-es lapkája volt, és egyelőre kizárólag a Mate 20 Pro, Mate 20 és Mate 20 X modellekben érhető el. A Huawei ezzel jelenleg a leggyorsabb androidos okostelefonokat kínálja a piacon. Kínai jelentések szerint ennek ellenére máris dolgozik a lapka utódján a Huawei, mert szeretné megőrizni az előnyét a jövő évben is. 

Hirdetés

A CNMO forrásai szerint a Kirin 980 utódján már folyik a munka. Névtelen iparági források szerint a Kirin 990 SoC a TSMC-vel együttműködésben készül. A TSMC második-generációs, 7 nm-es gyártástechnológiáját vetik majd be, vagyis az új chip még a Kirin 980-hoz képest is 10 százalékkal erősebb lesz, miközben 10 százalékkal kevesebbet fogyaszt. Ebben lesz benne először továbbá a Huawei 5G-s modeme, ami 5G-s hálózatok mellett villámgyors letöltéseket tesz lehetővé. 

A pletykák szerint az új chip gyártása 2019. első negyedévében indul, ami azt jelenti, hogy elméletben van rá esély, hogy a Kirin 990 bekerüljön a P30-as szériába. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kevésbé. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.