Hirdetés

Még ebben a hónapban bemutatkozik a legújabb Windows



|

A Microsoft június végén megrendezésre kerülő eseményén megismerhetjük a Windows operációs rendszer következő generációját.

Hirdetés

A jelek szerint nagy bejelentésre készül a Microsoft, ugyanis a vállalat meghatározta annak az eseménynek a pontos időpontját, amelyen az új generációs Windows-t fogja bemutatni.

A cég CEO-ja, Satya Nadella a legutóbb tartott Microsoft Build konferencián már említette az operációs rendszer következő nagyobb frissítését, illetve lelkesen beszélt a Windows új generációjáról, viszont akkor még nem adott meg időpontot a hivatalos bejelentésre vonatkozóan.

A konferenciára viszont már csak néhány hetet kell várni, hiszen a Microsoft már hivatalosan megerősítette, hogy június 24-én tart egy online konferenciát, amelyet természetesen a cég hivatalos oldalain lehet majd követni.

Hirdetés

Az esemény magyar idő szerint délután 5 órakor fog kezdődni, Satya Nadella mellett pedig Panos Panay, a Microsoft termékfejlesztésért felelős vezetője fog előadni.

Részleteket egyelőre nem tudni, viszont a Windows 10X projekt kaszálását követően vélhetően többet meg fogunk tudni a Windows 10 várható újításairól, illetve nem kizárt, hogy a Microsoft egy teljesen új operációs rendszert is be fog mutatni.

Emellett bennfentesek a DirectStorage, az AutoHDR és a DX12 Ultimate fejlesztésével kapcsolatos új információkra számítanak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.